A kétnyelvű útjelző táblák kihelyezése és a konszolidáció miatti várható megszorítások volt a fő témája Andruskó Imre és Orosz Örs, a Magyar Szövetés Nyitra megyei, egyben komáromi városi képviselőinek őszi idénynyitó sajtótájékoztatóján.
Mint arról legutóbbi számunkban részletesen beszámoltunk Nyitra megyében zajlik a közúti táblák kétnyelvűsítése, elsőként a Komáromi, az Érsekújvári és Lévai járásokon is keresztülhaladó II/588-as úton. Orosz Örs megjegyezte, bár ettől „nem lesz olcsóbb a kenyér”, de mindenképpen hozzájárul az itt élők jogérzetének, otthonosságérzésének javításához. „Ezen a terén 100 éves lemaradást kell pótolni, hiszen még a masaryki Csehszlovákiában is bevett gyakorlatnak számítottak a kétnyelvű táblák” – mondta. Sajnálatát fejezte ki ugyanakkor azért, hogy egyelőre csak Nagyszombat és Nyitra megye élt ezzel a törvény adta lehetőséggel. Egy precedensértékű kezdeményezésről is beszámolt: az eddig ugyancsak egynyelvű, turisztikai desztinációkat jelző, ún. barna táblák kétnyelvűsítése terén is hamarosan megjelennek az első fecskék. Nászaly Gáborral együtt egy éve elindított folyamat eredményeként négy kétnyelvű barna táblát helyeznek ki, legálisan, egy első osztályú út mentén Gömörben, amelyek egyesületük, a Sine Metu desztinációját jelölik.
Andruskó Imre két csengővel érkezett, egy kicsivel és egy jóval nagyobbal. Mint mondta, már nem elég a figyelmezető kicsit megrázni, a konszolidáció miatt ma már vészharangot kell kongatni, mert nagy a baj. A kormány 2026-ben az ideihez képest 150 millió eurót készül elvonni a településektől, ami Komárom esetében előreláthatólag mintegy 1,2 milliós csökkenést jelent. Éppen ezért minden cent kiadást meg kell fontolni. Példával is élt. „A megye támogatja az utánpótlás-nevelést, a sportkluboknak csak pályázni kell, és a regisztrált ifi sportolókra 19 éves korig fejeként 50 euró összeget kapnak évente. Mégis vannak klubok városunkban, amelyek ezt nem használják ezt ki. Javasolni fogom, hogy a sportkluboknak, akik nem kérvényezi, ezt a támogatást a megyénél, a megpályázható összeggel csökkentsük a város általi dotálását” – mondta. A lakosokra sem lehet további terheket róni, ezért is került le a napirendről a 7-es lakótelepi parkolás fizetőssé tétele.
Elhangzott, a megyei képviselők november 3-án tárgyalják a jövő évi költségvetést, amely a tervek szerint 63 millió eurós beruházási tétellel számol, ennek több mint felét utak, hidak felújítására fordítják. Orosz Örs megjegyezte, az utóbbi években a megye déli részén is látványosabban újulnak meg a megyéhez tartozó másod- és harmadosztályú utak, ami a Magyar Szövetség erős megyei képviseletének köszönhető, de még mindig csak a megye északi régióihoz való felzárkózásnál tartunk, ahová korábban irányultak ezek a beruházások. Igazán komoly, százmilliós projektek, például a vasút- és közúthálózat fejlesztése azonban csak akkor várhatók térségünkben, ha a magyar pártnak lesz parlamenti képviselete és lesz beleszólása a nagyobb pénzcsomagok elosztásába. (vkm)