Merüljünk el együtt a Monarchia varázslatos világában

Két napra Komárom újra az operett fővárosává válik: október 24–25-én a Lehár Polgári Társulás által szervezett 3. nemzetközi LehárFeszt különleges műsorfolyammal repíti vissza az érdeklődőket a Monarchia elegáns világába. A részleteket Klemen Terézia, a társulás elnöke és Varga Tamás alpolgármester sajtótájékoztatón ismertette.

Klemen Terézia elmondta, hogy a gazdag programsorozatban többek közt helyet kapott a Mesén innen, mesén túl gyermekelőadás, Jókai-műveket feldolgozó képregénykiállítás Korcsmáros Pál és Zórád Ernő munkáiból. Bősze Ádám zenetörténész Lehár és Puccini barátságáról, Szinetár Miklós fővédnök Strauss és Jókai kultúrtörténeti jelentőségéről tart előadást, Práczky István grafikusművész pedig zenés Zongorológiai előadással készül. A Klapka téren operett- és musicalkoncert várja a látogatókat, de lesz Jókai és Lehár szobrának koszorúzásával egybekötött látványos reformkori felvonulás is. Szombaton pedig több mint száz szenior örömtáncos keringőzik mécsesekkel a kezükben.   

A programsorozat – amely Jókai Mór és Johann Strauss születésének bicentenáriuma, Lehár Ferenc születésének 150. évfordulóját is ünnepli egyben – egyik csúcspontja a Cigánybáró című nagyoperett, amelyet budapesti művészek előadásában láthat a közönség október 24-én este az Egressy Béni Városi Művelődési Központban. A főszervező kiemelte, a darabot Jókai Mór Szaffi című elbeszélése ihlette, így különleges módon kapcsolja össze az irodalmat és a zenés színpad világát. 

A fesztivált, amelynek megvalósulását az Interreg Magyarország-Szlovákia Program Kisprojekt Alapja, Komárom Város, a Kisebbségi Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap támogatta, október 25-én este nagyszabású gálaműsor zárja Bor-Mámor-Szerelem címmel, amelyben a közkedvelt Négy Tenor szimfonikus zenekar kíséretében lép színpadra. A két esti színházi produkció kivételével minden program ingyenesen látogatható. 

A sajtótájékoztató végén Varga Tamás alpolgármester köszönetet mondott a Lehár Polgári Társulásnak a színvonalas kulturális esemény megszervezéséért. JN. 

Top