Június végéig látható az a különleges kiállítás az Egressy Béni Városi Művelődési Központban, amellyel a helyi Helios fotóklub tiszteleg Jókai Mór, a magyar irodalom kiemelkedő alakja előtt születésének 200. évfordulója alkalmából.

Amikor megérkeztünk a művelődési központ előcsarnokába a tizenhét fotóst már nagy munkában találtuk. Óvatosan csomagolták ki a képeket, próbálták meghatározni az ideális magasságot, ahová majd elhelyezik azokat. Közben pedig mindenki mesélte saját „találkozását” Jókaival, s annak műveivel.
Végül megérkezett Krűger Viktor is a vászonra nyomtatott kezdőképpel, amely a komáromi református templom keresztelő medencéjét ábrázolja. Születése után két nappal, 1825. február 20-án itt keresztelték meg a kis Jókay Móricot. „A kiállítás anyaga kronológiai sorrendben mutatja be az írófejedelem műveinek hangulatát, regényeinek szereplőit, tájait és életútját, melynek utolsó, tizenhetedik darabja Szabó Vince felvétele Jókai Mór Fiumei úti sírkertben található síremlékéről – jegyzi meg Holop Ferenc fotóművész, a klub elnöke. – A tárlat arra vállalkozik, hogy Jókai szavainak gazdag világa a fotográfián keresztül is megelevenedjen, új perspektívából szólítva meg a nézőt. A cél, hogy vizuálisan is megidézzük azt a sokszínű képzeletvilágot, amelyet Jókai írásaival oly elevenné varázsolt. Minden egyes fotográfia mögött egy történet, egy karakter vagy egy emlékezetes jelenet sejlik fel, ezáltal az irodalom kézzelfogható élménnyé válik a szemlélő számára.”

Lassan helyükre kerültek a polgári világot idéző keretekbe foglalt, korabeli hangulatot árasztó lenyűgöző képek, amelyek mellett kétnyelvű táblákon olvasható az adott képről bővebb információ. Időutazásra invitálják a látogatót, ahol a múlt és a jelen találkozik: a 19. század irodalmi öröksége így fonódik össze a 21. század fotóművészetével.
JN.