Idén április 24-től május 4-ig tart Észak- és Dél-Komárom legnagyobb fesztiválja, a Komáromi Napok. A Klapka téren fellép mások mellett az Ismerős Arcok, a Jóvilágvan, a Children of Distance és Adam Ďurica, míg a Duna túloldalán lévő Monostori erődben a Tankcsapda, az R-GO, a Beatrice, a Republic és ByeAlex is koncertet ad. Az Öregvár Nap április 27-én, vasárnap lesz.
Még március végén, Jókai Mór szobra előtt tartott sajtótájékoztatót Keszegh Béla és Molnár Attila, Észak- és Dél-Komárom polgármestere. Keszegh Béla kiemelte, a tájékoztató helyszínének kiválasztása nem véletlen, szeretnék ugyanis, ha a 2025 folyamán megvalósuló helyi programok mindegyikén hangsúlyt kapna a Jókai-bicentenárium. Ehhez kapcsolódóan egy Jókai képmásával díszített repohár is elérhető lesz, ami egyben a környezettudatosságot is hirdeti. A repoharat QR-kóddal látják el, amelynek telefonos beolvasásával bármikor megnézhetjük a programot. Molnár Attila megjegyezte, a Komáromi Napok mindig a Duna két oldalán elterülő város összetartozásának jelképe, az összetartozás fesztiválja. A két polgármester egyszerre mondta ki a város jelszavát: „Komárom határtalanul jó!”
Megtelik a belváros élettel
Az észak-komáromi program a komarominapok.sk weboldalon böngészhető, illetve cikkünk végén is megtalálható. A rendezvénysorozat az északi oldalon április 24-én, csütörtökön kezdődik a Mérföldkövek elnevezésű helytörténeti konferenciával, innentől kezdve minden nap jó néhány színes program közül lehet válogatni. Április 26-án szombaton például a népszerű kerékpáros Csárda túrát rendezik meg, ekkor kerül sor a két Komárom képviselőinek közös ünnepi ülésére is a Csillagerődben, amikor átadják a legrangosabb városi díjakat. Éjszakai erődtúrán is részt lehet venni.
Április 27-én, vasárnap a családok körében mindig népszerű Öregvár Napot rendezik meg, Komáromi Ostromlakomával, kézműves-foglalkozásokkal, játékokkal, gyerekelőadásokkal, huszárfelvonulással és fegyverbemutatóval.
Az igazi bulihétvége május 1-jén, csütörtökön veszi kezdetét. Délelőtt a Komárom – Komárno Nemzetközi Utcai Futóversennyel indul nap, a belvárosban pedig megnyílik a Kézművesek utcája. A Tiszti pavilon udvarán a Népművészetek ünnepe zajlik majd, a központban családi jellegű programok sora várja a látogatókat. Megkezdődnek a belvárosi zenei programok a Kisszínpadon (Borok udvara – Európa udvar) és a Nagyszínpadon (Klapka tér – Tiszti pavilon előtt) – utóbbi helyszínen a Jóvilágvan és Adam Ďurica zenél.
Május 2-án főleg délután folytatódik a belvárosi kavalkád, este Petra Börnerová és a Children of Distance koncertezik a Klapka téren. Szombaton Mókás udvar elnevezéssel egymást követik a gyerekprogramok a Tiszti pavilon udvarán – zene, tánc, előadások és játékok. A Nagyszínpadon az Arizóna zenekar és Tina lép fel.
Május 4-én, vasárnap délután is lesz Mókás udvar, az esti két fő zenei produkciót pedig a Bryan Adams Tribute és az Ismerős Arcok hozzák a Klapka térre. A zárónapon este 23 órakor egy fényjátékkal búcsúzik az idei Komáromi Napok.
Zenei program a Monostori erődben
Dél-Komáromban a Monostori erőd lesz a zenei és szórakoztató programok helyszíne. Molnár Attila elmondta, erre azért kerül sor, mert tavaly „kinőtték” a Jókai ligetet, ott már nem lehet biztonságosan megrendezni a koncerteket. Itt április 30-án kezdődik a fesztivál a Tankcsapdával, de mások mellett fellép az R-GO, a Beatrice, a Neoton Família, a Republic, Delhusa Gjion, Pápai Joci, Soltész Rezső, a Margaret Island, a Hooligans, ByeAlex és a Slepp, Csonka András, a New Level Empire és Szandi. Lesz gyereksátor, diszkósátor, after partyk.
A dél-komáromi program részletei ide kattintva nézhetők meg.
Erős a dél-komáromi fellépők listája, ugyanakkor a Monostori erődben sorra kerülő produkciókra már csak belépővel lehet bejutni. Viszont a komáromiak – és ez vonatkozik az észak-komáromi lakosokra is – jelentős kedvezményben részesülnek, amennyiben igazolják is, hogy Komáromban élnek. Számukra csupán jelképes 500 forint a belépő, pontosabban a bérlet, amivel az április 30-tól május 4-ig tartó összes zenei programra bejuthatnak. A komáromiaknak a beléptetésnél kell igazolniuk, hogy jogosultak a kedvezményre: észak-komáromiaknak a szlovákiai személyi igazolványuk felmutatásával, amelynek hátoldalán szerepel a lakcím –Komárno.
Ezzel szemben az észak-komáromi koncertek és programok továbbra is ingyenesek mindenki számára.
Az észak-komáromi program:
ÁPRILIS 24. Csütörtök
09.00–18.00 „Mérföldkövek 2025” – helytörténeti konferencia (Új vár – a Komáromi Szekeresgazda Hagyományőrző Egyesület előadóterme)
10.00 Olimpiai futónap – a Bóbita óvoda futóversenye (Klapka tér)
17.00 A restaurálás hét szépsége. Vendég: Juraj Puškár; beszélgetőtárs: Daniela Kapitáňová (Szinnyei József Könyvtár, Eötvös u. 35.)
18.00 Beszélgetés kultúráról, nyitottságról, sikerről és írásról Kepes Andrással. Az esemény a Kikötő – Polgári Szalon rendezvénye. Házigazda: Bödők Gergely, történész (a Selye János Gimnázium Aulája)
ÁPRILIS 25. Péntek
09.00–16.00 A Komáromi Levéltár nyílt napjai (A Nyitrai Állami Levéltár komáromi részlege, Vár u. 2.)
09.00 Rozmarin Cup – komáromi alapiskolák sportversenye (Sportcsarnok, Sport u. 1.)
09.30 X. Victoria Cup – diáklányok nemzetközi labdarúgótornája (Ľ. J. Šulek Gimnázium)
11.00 Hídépítő verseny (Ipari Szakközépiskola)
16.00 Ünnepi megemlékezés Egressy Béni születésének 211. évfordulójáról (Tó utca)
17.30 A Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskola Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából meghirdetett rajzpályázat kiállítása és kiértékelése (Európa udvar 18. és 40.)
17.30 XXIII. VOX HUMANA kórustalálkozó – komáromi énekkarok tavaszi hangversenye (Tiszti Pavilon díszterme, Észak-Komárom)
18.30 4. Temetők éjszakája – ismeretterjesztő séta és az utolsó temetőgondnok emlékére állított tábla avatása (találkozó a Száz ima kápolnájánál – a 12 emeletes toronyházaknál, Eötvös u.)
18.31 Esther és Salome – a Dramaťák diák- színjátszó kör új musicaljének bemutatója (a Matica slovenská székháza)
ÁPRILIS 26. Szombat
07.30 XXIII. Csárda túra – Nemzetközi kerékpáros teljesítménytúra (Start: Hajós utca), info: www.csardatura.sk
08.00–18.00 XXVIII. Klapka György Kupa – elöltöltős fegyverek nemzetközi lövészversenye (SŠK Royal Lőtere, IV. bástya, Szakszervezet u.)
09.00 Komáromi Napok Vízilabdatorna 2025 (Fedett uszoda, Eötvös utca 41.)
09.00 – 16.00 A Komáromi Levéltár nyílt napjai (A Nyitrai Állami Levéltár komáromi részlege, Vár u. 2.)
14.00 Észak- és Dél-Komárom Képviselőtestületeinek közös ünnepi ülése (Csillag erőd, Dél-Komárom)
17.00 Kiállítás-megnyitó Besse Katalin festményeiből (Csemadok galéria, Kossuth tér 3.)
17.02 Esther és Salome – a Dramaťák diák színjátszó kör új musicalje (a Matica slovenská székháza)
18.00 A Húsvét dallama – JAS énekkar koncertje (Tiszti pavilon díszterme, Észak-Komárom)
19.30 Szlovák nyelvű éjszakai erődtúra – regisztráció kötelező: pevnost.kn@gmail.com
20.00 Magyar nyelvű éjszakai erődtúra – regisztráció kötelező: pevnost.kn@gmail.com
ÁPRILIS 27. Vasárnap
09.00 Komáromi Napok Vízilabdatorna 2025 (Fedett uszoda, Eötvös utca 41.)
Öregvár Nap
(Öregvár; bejárat a Villanytelepi útról, gyalogosok részére a Lipót kapun át)
09.00 5. Komáromi Ostromlakoma – 19. századi szabadtűzi ételek nyilvános főzőversenye
10.00–17.00 kézműves-foglalkozások, gyermekjátékok
Dunaradványi rétesvásár
Hagyományos verklimuzsika Ivan Gontko előadásában
11.00 Erőd túra idegenvezetővel (belépő kapható az Erőd sátrában a Ferdinánd kapunál; felnőtt: 6 euró, gyermek: 3 euró)
11.00 Aki nem lép egyszerre… – a Kuttyomfitty Társulat 1848/49-es interaktív műsora
12.15 1848/49-es zene a Mérges banda előadásában
12.30 1848/49-es hagyományőrző huszárok és gyalogos katonák bevonulása az Öregvárba
12.30–14.00 Honvédségi huszár- és fegyver-bemutató
12.45 Az 5. Komáromi Ostromlakoma eredményhirdetése
13.30 Bajaja vitéz – Božena Němcová meséjének interaktív dramatizációja – a Teátro Neline szlovák nyelvű előadása
15.00 Toborzó tánc az Igmándi Hagyományőrző Egyesület előadásában. Tárogatón játszik Vesztergám Miklós.
Állategészségügyi intézkedések miatt elmarad: 1848/49-es emlékcsata a komáromi kitörés 176. évfordulója alkalmából. Narrátor: Kedves Gyula ezredes, hadtörténész
16.00 Erőd túra idegenvezetővel (belépő kapható az Erőd sátrában a Ferdinánd kapunál; felnőtt: 6 euró, gyermek: 3 euró)
13.30 A XII. motorszentelés és motoros gurulás résztvevőinek felvonulása
14.00 Klapka György szobrának megkoszorúzása a Felvidéki Huszár és Hagyományőrző Egyesület 25. Felvidéki Tavaszi Emlékhadjárata alkalmából (Klapka tér)
14.00–17.00 Kalandos délután animátorokkal – játékok, versenyek gyermekek számára (Anglia park)
16.15–19.00 Erős Emberek Országos Versenye (az Újvár előtti parkoló)
19.00 Jókai 200. Így szerettek, így mulattak Jókai és kortársai – zenés, verses előadás (Tiszti pavilon díszterme)
ÁPRILIS 28. Hétfő
10.00–13.00 Koleszterin-, vérnyomás- és pulzusmérés. (KIK, Klapka tér)
ÁPRILIS 29. Kedd
08.15 Középiskolások öttusa erőpróbája (KéSZSZ Iskola, Építők u. 32.)
08:30 Go for gold angol nyelvű vetélkedő alapiskolás tanulók számára (KéSzSz Iskola, Építők utcája 32.)
09.00 Jó szó – szlovák nyelvű szavalóverseny (Selye János Gimnázium)
09.00 XX. Oviolimpia; óvodások ügyességi versenye (Sportcsarnok)
10.00–13.00 Koleszterinszint (max. 25 fő), vérnyomás- és pulzusmérés. (Komáromi információs Iroda, Klapka tér)
17.30 Az Észak-Komáromi Művészeti Alapiskola és a Dél-Komáromi Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskola közös hangversenye (Tiszti pavilon díszterme)
ÁPRILIS 30. Szerda
08.00 VI. Aranycsapat Kupa – Kárpát-medencei nemzetközi teremlabdarúgó torna középiskolások részére (Sportcsarnok)
09.00 „Nec arte, nec marte”– Észak- és Dél-Komárom alapiskolás tanulóinak helytörténeti vetélkedője (Zichy palota Alapy Gyula előadóterme)
14.00 Fotokiállítás a ZaMED Sürgősségi Szolgálat fennállásának 20. évfordulója alkalmából (Anglia park)
17.00 A Komáromi Művészeti Alapiskola képzőművészeti tagozatának kiállítás megnyitója (MAI, Nyár u. 12.)
17.00 Lehár Ferenc szobrának koszorúzása születésének 155. évfordulója alkalmából (Lehár park)
17.00 A komáromi gyermekek 30. jótékonysági koncertje (Evangélikus templom)
MÁJUS 1. Csütörtök
06.00 Komárom Polgármesterének Nagydíja – a nemzetközi horgászverseny 15. évfolyama (Holt-Vág)
09.00–12.00, 13.00–18.00 Vasútmodell-kiállítás (Vasútállomás 1. vágány)
09.30 49. KOMÁRNO – KOMÁROM Nemzetközi Szabadidős Utcai Futóverseny. Rajt: Észak-Komárom (Sportcsarnok, Szlovákia), Cél: Dél-Komárom (Szabadság tér, Magyarország)
10.00–19.00 Kézművesek utcája (Nádor utca, Duna Menti Múzeum udvara, Iskola utca, Megye utca)
10.00–22.00 Nyílt nap a Komáromi Társasjáték Klubban W40K, MESBG, MTG, FOW, stb. asztali és wargam játékok (KTKlub – a Tiszti pavilon pincéje, Anglia park)
10.00–17.00 Íjászbemutató (Anglia park)
10.00 Megemlékezés és koszorúzás a Komáromi áttörés 106. évfordulója alkalmából (katolikus temető – a 102 áldozat tömegsírjánál)
11.00 Zumba flash mob – zumba mindenkinek Viola Klaudiával (Klapka tér – Nagyszínpad)
11.00–18.00 a Komáromi Helios Fotoklub Nemzetközi Fotópiknike (a Zichy palota udvara)
13.00 Komáromi kincskeresés – könnyűbúvárverseny és bemutató (Holt-Vág)
12.00 Veterán autók felvonulása és kiállítása (az Újvár előtti parkoló)
12.00–18.00 Reboot! – Retro számítógépek kiállítása (Zichy-pont, Klapka tér)
14.00 Megemlékezés és koszorúzás az 1919-es Komáromi áttörés 106. évfordulójáról (a dél-komáromi vasúti híd melletti emlékhely)
15.00 Coco event gyermekprogramja – minidiszkó maszkotokkal (Anglia park)
A népművészet ünnepe (a Tiszti pavilon udvara)
10.00–17.00 kézműves-foglalkozások, gyermekjátékok, képzőművészeti alkotóműhely a Komáromi Művészeti Alapiskola pedagógusaival
11.00 Janko és Marienka – a Divadlo zo šuflíka (Színház a fiókból) szlovák nyelvű bábelőadás
13.30 A Bagla banda népzenei koncertje
14.15 Táncház a Slovenskí rebeli táncosaival
15.00 Az élet és a halál vize – az Árgyélus Színház zenés meseelőadása
16.00 Táncház a Hárompatak együttessel
17.00 Korpás Éva és zenész barátainak koncertje
17.45 A Mérges banda népzenei koncertje dudával, tekerővel
19:00 Hazai esszencia – a Generáció Táncegyüttes gálaműsora; vendég a Komáromi Táncműhely
Kisszínpad a Borok udvarán (Európa udvar)
16.00 Memória Társulat
19.00 Sipos Dávid
20.30 DJ Dilemma
Nagyszínpad (Klapka tér)
18.00 Jóvilágvan
20.30 Adam Ďurica
MÁJUS 2. Péntek
09.00–12.00, 13.00–18.00 Vasútmodell-kiállítás (Vasútállomás 1. vágány)
10.00–19.00 Kézművesek utcája (Nádor u., Múzeum udvara, Iskola u., Megye u.)
10.00–22.00 Nyílt nap a Komáromi Társasjáték Klubban W40K, MESBG, MTG, FOW, stb. asztali és wargam játékok (KTKlub – a Tiszti pavilon pincéje, Anglia park)
12.00–18.00 Reboot! – Retro számítógépek kiállítása (Zichy-pont, Klapka tér)
13.00–18.00 Mentő- és mentőmotoros bemutatóval egybekötött újraélesztés (CPR) bemutató és verseny a ZaMED Sürgősségi Szolgálat fennállásának 20. évfordulója alkalmából (Tiszti pavilon udvara)
14.00–18.00 Kortársak kortársaiknak – az Építők utcai KéSZSZ Iskola fodrász, kozmetikus és sminkes tanulóinak ingyenes szolgáltatásai gyermekek és fiatalok számára, egészséges ételek készítése – bemutató (Klapka tér)
15.00 Tavaszi szenior örömtánc Tornóczi Nagy Andreával (Szinnyei József Könyvtár, Eötvös u. 35.)
16.00 Pallag György és Millisits Máté: Zakariás József – Zaki című könyvének bemutatója és az Aranycsapat kiállítás (Zichy palota, Alapy Gyula előadóterme)
Kisszínpad a Borok udvarán (Európa udvar)
19.00 Dlhá doba
20.30 DJ Ricardo
Nagyszínpad (Klapka tér)
16.00 Napi rezidens: DJ Matt
18.00 Petra Börnerová
20.30 Children of Distance
MÁJUS 3. Szombat
09.00–12.00, 13.00–18.00 Vasútmodell-kiállítás (Vasútállomás 1. vágány)
10.00–19.00 Kézművesek utcája (Nádor u., Múzeum udvara, Iskola u., Megye u.)
10.00–17.00 Íjászbemutató (Anglia park)
10.00–14.00 Nyitott nap és alkotóműhely a Komáromi Művészeti Alapiskola képzőművészeti osztályaiban (Jókai u. 9.)
10.00–22.00 Nyílt nap a Komáromi Társasjáték Klubban W40K, MESBG, MTG, FOW, stb. asztali és wargam játékok (KTKlub – a Tiszti pavilon pincéje, Anglia park)
12.00–18.00 Reboot! – Retro számítógépek kiállítása (Zichy-pont, Klapka tér)
14.00 Nyílt nap a kisállatfarmon: gyermekjátékok és versenyek (Kabátfalu)
19.00 Óriás tábortűz gyújtása (Kabátfalu)
Mókás udvar – családi programok (Tiszti pavilon udvara)
14.00–18.00 Interaktív gyerekprogramok (ügyességi játékok Sonic-kal és Spongyabobbal)
14.00–18.00 A Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskola képzőművészeti foglalkozása gyermekek és felnőttek részére
14.00 A Komáromi Művészeti Alapiskola tánctagozatának fellépése (szabadtéri színpad)
14.30 Liquid Picnic (RÉV – a Magyar Kultúra Háza terasza – Tiszti pavilon)
15.00 Piroska és a Farkas (a Pódium Színház előadása – magyar nyelven)
16.00 A Niki dance & sport klub társastánc- bemutatója (szabadtéri színpad)
17.00 Mancs Őrjárat: Titkos küldetés (interaktív, zenés előadás – szlovák nyelven)
Kisszínpad a Borok udvarán (Európa udvar)
15.30–16.30 A Komáromi Művészeti Alapiskola diákjainak és tanárainak könnyűzenei koncertje
17.00 A Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskola tánctagozatának bemutatkozása
19.00 Jazz & You
20.30 DJ Krkan
Nagyszínpad (Klapka tér)
16.00 Napi rezidens: DJ Grosso
18.00 Arizóna
20.30 Tina
21.00 RÉVolution (RÉV – A Magyar Kultúra Háza, Tiszti pavilon)
MÁJUS 4. Vasárnap
09.00–12.00, 13.00–18.00 Vasútmodell-kiállítás (Vasútállomás 1. vágány)
10.00–19.00 Kézművesek utcája (Nádor u., Múzeum udvara, Iskola u., Megye u.)
10.00–17.00 Íjászbemutató (Anglia park)
12.00–18.00 Reboot! – Retro számítógépek kiállítása (Zichy-pont, Klapka tér)
14.00–18.00 A Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskola szabadtéri festőkurzusa (a Zichy palota udvara)
13.30 A XII. motorszentelés és motoros gurulás résztvevőinek felvonulása: Rákóczi u., Megyercsi u., Temető sor, Eötvös u., Barátság u.
Mókás udvar – Családi programok (Tiszti pavilon udvara)
14.00–18.00 Interaktív gyerekprogramok (ügyességi játékok Stitch-csel és Pikacsuval)
14.00 Pop-, látvány- és latino táncok a ReDance tánciskola előadásában (szabadtéri színpad)
15.00 Bing Nyuszi és barátai (interaktív, zenés előadás – magyar nyelven)
16.00 Senior örömtánc a Városi Nyugdíjasklub műsora (szabadtéri színpad)
17.00 Imi bohóc műsora (szlovák nyelven)
15.00–17.00 Nyitott kapuk napja a felújított zsinagógában (Zsinagóga, Eötvös u. 15.)
18.00 Ötórai tea – a Komora Színház musicalje (a Matica slovenská székháza)
Kisszínpad a Borok udvarán (Európa udvar)
16.00 A Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskola zene tagozatos növendékeinek és pedagógusainak koncertje
19.00 D-Blues Band
20.30 Tóth Máté & Szűcs Liza – zongora
Nagyszínpad (Klapka tér)
18.00 Bryan Adams Tribute
20.30 Ismerős Arcok
23.00 Fényjáték
(cs)