700 ezres felújítás a gútai stadionban

Teljesen megújulnak a Gőgh Kálmán Stadion öltözői egy több mint félmillió eurós pályázati támogatásnak köszönhetően. A költségekhez a város is hozzájárul egy komolyabb összeggel.

Halász Béla, Gúta polgármestere rámutatott, több mint négy évtizede várnak erre a gútaiak, hiszen az öltözők már messze nem felelnek meg a mai kor elvárásainak.

A gútai futballklub az állami sportalaphoz pályázott és nyert el 541 ezer eurónyi vissza nem térítendő támogatást – ehhez az önkormányzat 30 százalékos önrészt biztosít, így a teljes beruházás végösszege 700 ezer euró. Ebből kívül-belül megújul az öltözőket is magába foglaló épület jobb oldali szárnya, ami 40 éve befejezetlenül áll.

A polgármester kérdésünkre elmondta, a közbeszerzést már lefolytatták, így, amint aláírják a kivitelezői megállapodást, el is lehet majd kezdeni a munkálatokat. „Szeretnénk, ha még idén elkezdődne a felújítás, ami előreláthatólag 6-8 hónapig tart majd” – tette hozzá.

cs

Top