Megmenekül a Poliklinika?

Múlt héten ismét ülésezett a komáromi képviselő-testület. Bizakodó kijelentések hangoztak el a volt Poliklinika épületének magyarországi forrásból történő felújítása kapcsán, a képviselők azonban egyelőre csak a felújítási szándékot szavazták meg. 

IMG_4223

Hosszabb vita alakult ki a volt Poliklinika épülete körül, a városi hivatal egy olyan javaslatot terjesztett be, mely egyrészt kinyilvánítja a város szándékát a Klapka téri patinás épületet felújítására, illetve többfunkciós épületté alakítására, másrészt 22 ezer eurót irányoz elő tervdokumentáció készítésére.

Knirs Imre alpolgármester elmondta, mivel az épület teljes felújítására a városnak nincs pénze – 5 millió euró körüli összeg kellene – az elmúlt időszakban sok helyről igyekezett pénzforrást szerezni az épület megmentésére, de például szállodákat, vagy irodákat üzemeltető cégek is jelezték, azt követően tudnák csak hasznosítani az épületet, ha már rendbetették. Már egy ideje folynak tárgyalások arról, hogy a magyar kormány Kárpát-medencei magyar történelmi vonatkozású épületek megmentésére szolgáló pénzügyi keretéből újítsák meg a belvárosi épületet. Hogy a tárgyalások újabb szintre léphessenek, a városnak szükséges kinyilvánítani a felújítási szándékát, továbbá egy tervdokumentáció készítése is időszerű.

Szabó Béla a pénzügyi bizottság elnökeként elmondta, mivel bizottságuk senkitől nem kapott egyértelmű választ arra, hogy milyen célra kell a tervdokumentáció, és miért 22 ezer euróba kerül, a bizottság javasolja, hogy csupán a felújítási szándékról döntsenek, hogy a polgármesternek legyen mandátuma tárgyalni erről.

Csémy Krisztián főépítész rámutatott, az elvi építési engedély kiadása céljából szükséges a tervdokumentáció elkészítése, ennek megléte szinte mindig feltéle az uniós vagy más támogatásból történő felújításnak, legtöbbször konkrét építési engedélyhez kötött. Mivel egy Poliklinika jellegű épület tervdokumentációja nem egyszerű, fontos lenne, hogy ez elkészüljön, hogy ha a felújítási projekt beindul – végeredményben bármilyen forrásból – legyen mihez nyúlni, készen álljon a tervdokumentáció.

Glič Konštantín pedig azt javasolta, hogy – többek szerint ellentmondásosan – a felújítási szándék mellett a város versenytárgyalás keretében kínálja eladásra az épületet, továbbá kezdeményezzen tárgyalásokat néhány potenciális vevővel is. Azzal is indokolta ötletét, hogy a patinás épülettel kapcsolatban 5 éve nem történik érdemi előrelépés, ezért több irányban kell egyszerre elindulni. Az eladás sikerét többen kétségbe vonták, rámutatva, már többször is meghirdették, de egyetlen vételi ajánlat sem érkezett.

Utalás történt arra is, hogy a Poliklinika épületének felújítására egy katolikus ernyőszervezet kaphatna támogatást a magyar államtól, akik terveik szerint több oktatási tevékenységet szeretnének az épületben megvalósítani. Ezzel kapcsolatosan is kérdések merültek fel, hiszen egy további művészeti iskola, vagy szabadidőközpont a meglévő városi intézményektől vonna el forrásokat.

A képviselők végül a pénzügyi bizottság javaslatát fogadták el, mely a Poliklinika épületének felújítási szándékát kinyilvánítja, a tervdokumentáció elkészülésére viszont nem ad pénzt.

(csá)

Top