Keszegh Béla: nemes kihívás, keményen dolgozunk majd



Interjú Komárom megválasztott polgármesterével, Keszegh Bélával, a Függetlenek Komáromért (4KN) csoport jelöltjével.

Keszegh4

Nagy fölénnyel győzött a választásokon. Mit gondol, minek köszönhető ez, illetve az, hogy csapatából 13 képviselőt választottak meg a komáromiak?

– Úgy gondolom szerepe volt ebben a pozitív kampánynak, a választók a jelöltek hitelességét is figyelembe vehették. Számomra fontos visszajelzés az, hogy a csapatunkkal induló jelenlegi képviselők mindegyikét újraválasztották. Ez megtisztelő elismerés az elmúlt évek munkájáról és egyben nagy felelősség.

• A részvételi arány viszont rendkívül alacsony volt, bár az önre leadott szavazatok száma így is több, mint amennyivel az elmúlt választásokon megválasztott polgármesterek nyertek.

– Azt hiszem ez egy olyan jelzés, amelyet komolyan kell venni, a következő években vissza kell szerezni az emberek bizalmát. Keresni velük a szoros kapcsolatot, és jelezni, hogy a közügyek irányításában érdemes részt venni.

• Négy évig alpolgármester volt, választói valószínűleg díjazták eddigi munkáját.

– Próbáltuk tényszerűen felvázolni, hogy mit sikerült elérni. Még mindig van rengeteg megoldásra váró dolog, sok munka áll előttünk, de azt gondolom, több területen is látható volt az eredmény az elmúlt négy évben. Azt viszont hozzátenném, hogy az eredmény soha nem egyéni teljesítmény, hanem sok ember munkája. Ebben benne voltak a képviselők és a hivatalnokok is.

• Már a választások előtt bejelentette, Varga Tamás lesz az alpolgármestere. Tartja magát ehhez? Lesz másik alpolgármester?

– Nem árultunk zsákbamacskát, és tartjuk a szavunkat, Varga Tamás alpolgármester lesz. Konkrét területekkel lesz megbízva. Egy másik alpolgármester kinevezése még nem lezárt kérdés. Ezt viszont szakmai szempontok alapján fogom mérlegelni.

• Mi a helyzet a hivatalvezetői tisztséggel, ami kulcspozíciónak, bizalmi állásnak számít? Milyen átszervezésre lehet számítani a városi hivatalban?

– Minden vezető poszt újra meg lesz hirdetve és versenyeztetve. Ez nem azt jelenti, hogy minden tisztségre új emberek érkeznek, hanem hogy a mostani vezetőknek meg kell mérettetni magukat. Nem elég folytatni a munkát, már az elején tisztázni kell, hogy a jelenlegi vezetők a hivatali osztályukat érintő problémás kérdések kapcsán mit szeretnének a következő négy évben elérni, milyen megoldásokat javasolnak. A pályáztatást teljesen átlátható módon kell lebonyolítani, hogy mindenkinek legyen lehetősége benevezni. A lehető legjobb vezetőkkel szeretnék dolgozni, mert csakis ez lehet az eredményes munka záloga.

• Mely városi intézményeknél és vállalatoknál tervez változást és milyet?

– Minden téren szeretnénk nagyobb helyet adni az átláthatóságnak, ez a városi cégekre is érvényes. Az elmúlt években elsősorban a KOMVaK-ot oldottuk, a szakadék széléről rántottuk vissza, mostanra a vízmű egyre inkább a lakosok érdekeit szolgálja. A hatékonyság és a lakosok igényei fontos szempontok, ehhez kell igazítani a változásokat.

• Mikor lesz az önkormányzat alakuló ülése? Már ekkor döntés születhet a bizottságokról és a tanácsról?

– Előreláthatólag december 6-án lesz. Igyekezni fogunk, hogy addigra megegyezzünk a tanács összetételéről és a bizottsági elnökök személyéről.

• Szűk többség áll ön mögött a képviselő-testületben, ami remek alap elképzelései végrehajtásához.

– Nem a szűkebb többség irányítására szeretnénk építeni, hanem minden tenni akaró képviselő munkájára. Olyan döntéseket hozni, amihez a nagy többség csatlakozik. Az adott többség is fontos ahhoz, hogy ne kelljen elvtelen alkukat kötni, de szeretnénk, ha a következő évek az együttműködésről szólnának, mivel mindenkinek jut munka. Húzni akarunk egy vonalat, és egy új szemléletet képviselni, aminek a komáromiak lesznek a nyertesei.

• Mondjon egy rövid távú és egy hosszabb távú, nagyobb fejlesztési tervet, amibe biztosan belefog!

– A város fejlesztése a testülettel egyeztetve valósulhat meg, de természetesen van sok terv és elképzelés. Mihamarabb szeretnénk a nagyobb fejlesztésekkel is foglalkozni, és természetesen minél több külső forrást hozni a városba.

• A városi fürdő fejlesztése eddig kis lépésekben történt. Várható itt egy nagyobb léptékű beruházás?

– Szeretnék mindent megtenni ennek érdekében. De nem irreális projekteket kell gyártani a fiókba, hanem józan fejlesztési tervet, és mihamarabb nekiugrani a munkának.

• Folytatódik az utak és járdák felújítása?

– Hét kilométernyi út és közel 5 kilométernyi járda lett felújítva az elmúlt években. De a városhoz 105 kilométer út és 67 kilométer járda tartozik. Ha újra olyan előnyös feltételekkel lehetne megoldani, mint a közelmúltban, akkor érdemes megfontolni a lehetőséget. A városi kasszából fedezett járdafelújítást viszont mindenképpen folytatni kellene.

• Mivel lenne elégedett, ha négy év múlva milyen képet mutatna Komárom?

– Egyrészt konkrét és jelképes változásokat is szeretnék látni. Szeretnénk az iskolákért, a fürdőért, az erődért és a volt Poliklinika épületéért mindent megtenni. Persze a listát még lehetne folytatni. Egy erős szövetséget építeni a lakosokkal és a helyi vállalkozókkal, amiben szakmai alapokra helyezzük a döntéseket. Hogy az emberek továbbra is naponta lássák a fejlődést, az építkezéseket. Egy olyan Komáromot, ami gyarapodik és a méltó rangjára emelkedik. Nagy és nemes kihívás ez számunkra, de ezért készek vagyunk keményen dolgozni.

-csaba-

Top