Felpörögtek a lakáseladások

Tavaly felélénkült az ingatlanpiac járásunkban, szemmel láthatóan drágultak a lakások. Komáromban elsősorban a kis lakások iránt van kereslet, a legtöbbet itt emelkedtek az árak. Ingatlanpiaci szereplők szerint idén is folytatódik a lassú áremelkedés, főként a lakások terén.

Országszerte mindenhol emelkedtek az ingatlanárak az elmúlt évben – régiónkban is. Az év végi statisztikákból kiderül, hogy a fővárosban, illetve megyeszékhelyek többségében már a válság előtti, 2008 év végi lakásárakat is túllépték. Továbbra is Pozsony megye a legdrágább, Nyitra megye pedig a legolcsóbb  – ez utóbbi átlagát egyértelműen a déli járások, leginkább pedig a Komáromi húzza lefelé, de nálunk is felélénkült az ingatlanpiac. Nyitrán viszont az egekbe szöktek az árak, aminek elsősorban az épülő Jaguár autógyár az oka, illetve a hozzá kapcsolódó beszállító üzemek megtelepedése, mely sokkal vonzóbbá tette a várost – mutatott rá Józsa Lajos, a komáromi székhelyű ALTAGRIC Reality ingatlaniroda vezetője. Őszi Csaba, a HOME CENTER ingatlaniroda vezetője pedig megemlítette, míg a válság előtt, 2008-ban nagyjából egy szinten voltak az árak Érsekújvárban és Komáromban, a válság idején nálunk sokkal mélyebbre zuhantak, és ez az árkülönbség állandósult, a drágulás mértéke tavaly mindkét járásban azonos volt. Jelenleg egy átépített 3 szobás lakás Érsekújvárban 10 ezer euróval többe kerül, ami szerinte annak is köszönhető, hogy Pozsony 40 perc vonatozással elérhető a városból.

ingatlanok1

A drágulás elsősorban a komáromi lakáspiacon volt egyértelműen érzékelhető tavaly, de az egész járást is jellemezte – a válság előtti szintet azonban még messze nem érték el az árak. Főként a kis lakások ára ugrott meg, itt több mint 10 százalékos volt az emelkedés – mondta el Őszi Csaba, hozzáfűzve, a nagyobbak iránt is jelentősen nőtt az érdeklődés. A komáromi garzonok, 1 szobásak nagyon keresettek, például pozsonyiak kifejezetten befektetési szándékkal vásárolják, mivel bérbe adva hamarabb megtérül, mintha a fővárosban vennének egyet jóval drágábban – jegyezte meg Józsa Lajos, kiegészítve azzal, hogy lakhatás céljából kifejezetten komáromiak, járásbeliek között zajlik az ingatlanok adás-vétele. A kis lakásokat gyakran fiatalok vásárolják „startlakásként“, de például az elvált házaspároknál is népszerű – a bérlés és vétel is –, többnyire azért, mert erre van pénzük, illetve nagyobbra nincs szükségük.

Mire föl a drágulás?

Lényeges összefüggés van az ingatlanpiaci árak és a lakosság vásárlóereje, ezáltal a munkanélküliségi ráta között – ha az embereknek nincs munkájuk, tehát pénzük, nem tudnak magasabb árat fizetni egy-egy lakásért. Bár a munkanélküliségi mutatók javulnak járásunkban is, egyelőre nem történt nagy munkahelyteremtő beruházás, még mindig itt a legmagasabb az állástalanok aránya a szomszédos járásokkal, térségekkel összehasonlítva. Mi okozza hát a drágulást?

Józsa Lajos rámutatott: az országot érintő gazdasági növekedés azért nálunk is érezteti hatását, és a tágabb régióban érezhetően nőtt a munkahelykínálat, azaz régiónkból többen kicsit távolabb találtak viszonylag jól fizető állást. Eközben a lakáshitelek kamatai már tavaly is alacsonyak voltak, sőt, idén év elején a várakozásokkal ellentétben még csökkentek is. Eközben a törvényi szabályozás változása – banki illetékek csökkentése, tranzakciók egyszerűsödése – is kedvezően hatott a lakáshitelekre.

ingatlanok2

Őszi Csaba úgy vélte, a lakáspiac felpörgése annak is köszönhető, hogy nagy nyilvánosságot kapott a hír, miszerint idén márciustól emelkednek a lakáshitelek kamatai, illetve szigorodnak a hitelfelvétel feltételei, és bár ez egyelőre nem következett be, sokaknak ez az információ jelentette az utolsó lökést, hogy belevágjon egy régebb óta fontolgatott ingatlanvásárlásba.

Józsa Lajos példaként megemlítette, egy kifejezetten szépen felújított, jól felszerelt 3 szobás panellakás már 50 ezer euró feletti összegért is gazdát cserél Komáromban, ám ehhez az is kell, hogy a leginkább vonzó városrészekben helyezkedjen el – például a Komenský utca, Víz utca környékén, a Rákóczi utca két oldalán, vagy éppen a VII-es lakótelep belvároshoz közelebb eső részében. A HOME CENTER vezetője pedig egy 1 szobás, balkonos, kulcsra készen felújított Gazda utcai panellakást hozott fel példaként, amelyet tavaly 30 ezer euróért vásároltak meg, miközben a leélt 1 szobásak is többnyire 20 ezer felett kelnek el – természetesen a lokalitás itt is nagy szerepet játszik. A téglalakások még drágábbak: egy öregebb, felújítatlan 3 szobás ára, például az Ister környékén jelenleg 50 ezer euró körül mozog, sokat nyom a latban a hozzá tartozó garázs, és a saját fűtésrendszer megléte. Felújítva pedig ennél jóval többet is elkérnek egy-egy komáromi téglalakásért. Ami a lakásbérléseket illeti: az elmúlt pár évben nagyjából négyszeresére nőtt a kereslet, nagyon sokan keresnek albérletet, itt is a kis lakásokat keresik a legtöbben.

A járás egészéről szólva mindketten egyetértettek abban, hogy a városi külterületeken kívül a Komáromhoz legközelebb eső községek a legnépszerűbbek, tehát a legdrágábbak is: így Izsa, Keszegfalva, de Hetény is. Ezen túl a járás nyugati része – Nagykeszi, Füss, Csicsó, Tany, Nemesócsa – jóval felkapottabb a keleti végeknél, amit a fejlettebb pozsonyi régióhoz való közelség is indokolhat, vagy – pozsonyi vásárlók esetén – a nagymegyeri termálfürdő elérhetősége. Keletebbre is akadnak azonban keresett helyek, például Dunaradvány, ahol a Duna közelsége nagyon felhajtja az árakat. Gútára jellemző, hogy a lakásárak sokszor még a komáromiakat is meghaladják, mivel viszonylag kevés van belőlük a városban.

 stiahnuť

Idén sem áll meg az áremelkedés

Az ingatlanszakértők úgy vélik, 2017-ben is folytatódik a drágulás, hiszen adottak a feltételei. Józsa Lajos szerint az átlagos áremelkedés idén is megközelítheti a 7 százalékot. Őszi Csaba ennél kisebb mértékű drágulásra számít, és arra, hogy kisebb megtorpanást okozhat, ha valóban életbe lép a hitelfelvétel állami szigorítása, ám azt is hozzáteszi, mivel a bankok érdeke azt diktálja, hogy hitelezzenek, valószínűleg megtalálják a lehetőségét annak, hogy a majdani új szabályok miatt minél kevésbé essen vissza a hitelek folyósítása. Mindketten hangoztatták, marad a trend, azaz a lakások ára valamivel jobban, a családi házaké kevésbé nőhet – utóbbi ingatlanoknál gyakrabban fordul elő, hogy a vásárlói és eladói igények távol állnak egymástól, azaz a tulajdonos olyan magas árat kér, amit a vevő nem tud, vagy nem hajlandó megadni. Úgy vélték, idén is megéri majd ingatlanba fektetni Komáromban és a járásban.

Csaba Ádám

Top