Fejlesztések és főellenőrválasztás Gútán

Múlt héten ülésezett a gútai képviselő-testület: főellenőrt választottak a következő 6 évre. Elkészült a járásban egyedülálló, modern Iskola utcai étkezde is, a tanév kezdetével a gyermekek már birtokukba vették.

Capture-1

Szeptember közepén tartotta soron következő testületi ülését a gútai önkormányzat. A képviselők az ülés elején az oktatásügyi anyagokat vették sorra. Horváth Árpád polgármester az Iskola utcai iskolakonyha felújításával kapcsolatban elmondta, minden munkálat befejeződött, a szükséges engedélyeket is megkapták, így az új tanévtől a járás legkorszerűbb és legnagyobb konyhája áll a gyermekek rendelkezésére. A konyha több alapiskola étkeztetéséért felel, korábban azonban olyan rossz állapotba került, hogy már a higiéniai előírásoknak sem felelt meg. A rekonstrukcióval lezárult a város idei legnagyobb saját beruházása – több mint 200 ezer eurót fektettek a felújításba és átépítésbe.

A következőkben a képviselők kiértékelték a Gútai Vásárt is. „Nagyon gazdag volt a program, a jó időnek, a sok árusnak és a koncertbevételeknek köszönhetően pozitív mérleggel zárt a város – 5 ezer eurós bevétellel számoltunk el” – mondta Horváth Árpád. Az ülés a főellenőr megválasztásával folytatódott – a posztot eddig betöltő Tóth Éva megbízatása ugyanis lejárt. Ketten adtak be pályázatot a városhoz: Tóth Éva és Rigó Marián mérnök, aki ugyancsak a hivatal munkatársa. Az ülésen mindketten bemutatkoztak, a képviselők végül 11 szavazattal az eddigi ellenőrt, Tóth Évát támogatták. A nyertes ezentúl teljes munkaidőben látja majd el a főellenőri feladatokat.

A városvezetés minden hónapban jelentést ad a hivatal által benyújtott pályázatokról is. Mint elhangzott, eddig több kisebb – néhány ezer eurós – pályázaton vettek részt sikerrel. A városnak azonban több nagyobb költségvetésű élő beadványa is van, amelyek még kiértékelésre várnak: a városi hivatal felújítására, a hulladékgyűjtő udvarra és a városi kamerarendszer kiépítésére is nyújtottak be pályázatot.

A képviselők több mint egy órán át tárgyalták a város rövid távú fejlesztési tervét, végül azonban nem tudták lezárni ezt a programpontot. Az idei évre több beruházást terveztek be, melyek közül még néhány várat magára. Év végéig még közel 300 ezer eurós keretösszeggel számolnak, amelyből meríthetnek erre a célra. „Szorgalmazni fogom, hogy kapjon ebből az összegből beruházási célokra a sport, a kultúra, az egészségügy és az iskolaügy is. Ne egy helyre tömjük a pénzt, legyen belőle járda- és útfelújítás, tornaterem felújítás és mozduljunk az egészségügyi központ terén is” – mondta el Horváth Árpád. A polgármester arról is beszámolt, hogy egy Gadócon működő vállalat Gútán vásárolna területet és indítana beruházást. A gútai ipari parkban vennének két hektáros területet, ahova egy gyártócsarnokot építenek majd raktárépületekkel és kamionparkolókkal. „A városnak ez előny munkahelyteremtés szempontjából is, a területért kapott 160 ezer eurós összeget pedig a város fel tudja használni a fejlesztési tervének megvalósításához is” – tette hozzá a polgármester.

sza

Top