Két hónapja két új gépkocsit vásárolt Komárom, amit egy hitelkonstrukció formájában finanszíroz. Új autókra szükség van, sőt, előnyös volt a vásárlás, a beszerzéssel még sincs minden rendben. Elképzelhető, hogy a drágább gépkocsit, egy Škoda Superbet végül „lecserélik“ három olcsóbb járműre.
Eddig egy Volvo városi terepjáróval közlekedett Komárom polgármestere – a komáromi vízműtől vették 2 éve, használtan, jutányos áron. Azóta azonban többször is előfordult, hogy az autó cserbenhagyta a város első emberét, fontos szolgálati utakon robbant le. Jelenleg 7 ezer eurós motorcserével lehetne javítani, ami nem éppen költséghatékony megoldás.
Az idei költségvetésben elkülönítettek pénzt a városi autópark fejlesztésére. Mivel szeptemberben újra lerobbant a polgármesteri Volvo, a városi hivatal úgy döntött, nem költ 7 ezer eurót motorcserére, hanem kihasználja a rendelkezésre álló pénzügyi keretet, és elektromos aukció keretén belül két új autóra hirdet meg versenyt. Érkezett is ajánlat, melynek nyomán egy Škoda Octavia és Superb vásárlása mellett döntöttek – úgy tudjuk, a két kocsit 20, illetve 30 ezer euróért kínálták. Ez rendben is lett volna, amennyiben klasszikus lízinggel finanszírozzák a vásárlást, mivel azonban információnk szerint egy 5 éves futamidejű hitelkonstrukció segítségével szerezték be az autókat, erről a képviselő-testületnek kellett volna döntenie.
Fekete Tamás hivatalvezető kérdésünkre elismerte, valóban szükség lett volna testületi jóváhagyásra, azonban meg kellett oldaniuk az előállt helyzetet. Szerinte a városi hivatal jóhiszeműen járt el, hiszen a hitelkonstrukció előnyösebb, évente 2,5 ezer euróval olcsóbb a lízingnél, tehát a város érdekeit nézték, a takarékosabb megoldást választották. Hozzátette, a polgármester havonta 4-5 ezer kilométert jár a szolgálati autóval és képviseli a várost.
Megkérdeztük az új, megválasztott polgármestert, Keszegh Bélát is. Szerinte új autók vásárlására szükség van, mivel teljesen értelmetlen 8-10 éves, 200-300 ezer kilométert futott gépkocsikra nagy összegeket költeni. Ugyanakkor az időzítést és a magasabb kategóriájú autó beszerzését is határozottan ellenezte alpolgármesterként. Éppen ezért az első idei rendes testületi ülésen szeretnék kezdeményezni, hogy a drágább, 30 ezer eurós jármű helyett inkább 3 olcsóbb gépkocsit vegyen a város, amik a hivatal alkalmazottainak napi munkáját segítik majd. Ennek érdekében már történtek egyeztetések a pénzügyi modellt biztosító céggel, és a kisebb kategóriájú autók kiválasztása is versenyben történne.
Jelenleg 26 különböző járműve van a városnak, beleértve a rendőrség járőrautóit, de például a városüzemeltetési főosztály haszonjárműveit is. Akadnak köztük csaknem 20 éves, 1999-es gyártású Škoda Felíciák és Pickupok is, a legöregebb egy 28 éves Peugeot J5. A járművek fele már több mint 200 ezer kilométert futott, a legtöbbet, 356 ezer kilométert a hivatalműködtetési főosztályhoz tartozó 14 éves Octavia. Ilyen gépkocsipark üzemeltetése gazdaságtalan, sőt, közlekedésbiztonsági kockázatokat rejthet.
(cs)