Elfogadták a költségvetést

Idén először január utolsó napján ülésezett a városi képviselő-testület. A leglényegesebb döntés az idei költségvetés elfogadása volt, amit az előző évekhez képest jóval kisebb vita előzött meg.

Obrázok 220

Keszegh Béla polgármester elmondta, bár jól hangzik, hogy 2019-ben 24,7 millió eurós büdzséből gazdálkodhat Komárom, azonban közelebbről nézve annyira nem rózsás a helyzet. Rámutatott, az államtól érkező pénzek nagy része le van kötve, vagyis a város nem rendelkezhet vele szabadon, az önkormányzatokra ruházott feladatokat kell belőle kötelezően finanszírozni, például az iskolák és óvodák fenntartását és működtetését, amire a teljes összeg 40 százalékát kell fordítani.

A tavalyi évhez képest 700 ezer euróval több pénz érkezik, ebből 300 ezer euró az iskolaügyre megy. A maradéknak is van helye, hiszen a városnak kell fizetni a közalkalmazottak nagyjából 10 százalékos béremelését, ami törvényből adódik, az üdülési utalványokkal kapcsolatos költségeket, vagy például az ingyenebéddel kapcsolatos kiadásokat – egy új városi konyha kialakítása a növekvő igény miatt, illetve a meglévők felújítása. A polgármester kiemelte, a tornatermek felújítására idén is elkülönítettek 200 ezer eurót, van egy 250 ezer eurós beruházási csomag, amit a képviselők „költhetnek el“, fejenként 10 ezer euró sorsáról döntve, valamint emelkedik a kulturális és a sporttámogatásokra rendelkezésre álló keret.

Csintalan Miklós főellenőr leszögezte, a költségvetés rendben van, megfelel a törvényi előírásoknak. Véleménye szerint egyes területeken vannak még tartalékok, azaz a tervezettnél több pénz is befolyhat, másutt viszont alulfinanszírozottnak érzi a büdzsét. Komárom idei költségvetését nagy többséggel szavazták meg a képviselők.

300 ezer sportra, 80 ezer kultúrára

A városi képviselők jóváhagyták a 2019-es kulturális és sporttámogatásokat is. A bizottsági javaslatokat fogadták el.

Idén összesen 300 ezer euróval támogatja a város a komáromi sportegyesületeket, illetve egyes sportrendezvényeket. A legtöbbet, 71 ezer eurót a KFC komáromi futballklub kapja, az élvonalbeli férfi kosárcsapat 49 ezer eurót, a szintén legfelsőbb szinten játszó férfi röplabdacsapat is 49 ezer eurót kap. Kiemelt támogatásban részesül még a kajak-kenu klub (20 000 euró), és a vízipólósok (15 000 euró), ismertette a sport- és ifjúságügyi bizottság döntését Kovács Dávid bizottsági elnök.

2019-ben 80 ezer eurót osztanak szét kultúrára. Szénássy Tímea, a kulturális és iskolaügyi bizottság elnöke elmondta, egy-egy kérvényre legfeljebb 2 ezer eurót hagytak jóvá. Két, a kulturális alaptól független, kiemelt támogatásról is döntöttek a városatyák: a Csemadok és a Matica alapszervezetei egyaránt 10-10 ezer eurós támogatást kapnak.

d

Top