Elbűvölte a nézőket Barkó Sára



Állva tapsolt a közönség a mássággal élő dél-komáromi Barkó Sára első önálló koncertje végén múlt kedden a Tiszti pavilon dísztermében. A tizenhat éves lány zongorázott és hegedült. Az est sztárvendége Teleki Gergő zongoraművész kanadai és svájci szereplése közé beiktatva érkezett. Sötétedés után kék fényekkel világították meg a Tiszti pavilon épületét.

SONY DSC

Sárának már ötéves korában a zene volt a mindene. „Még nem beszélt, de már tisztán dúdolta a rádióban hallott slágereket” – mondta el a hangverseny előtt Barkó Zsolt, az édesapa. „Poharakon zenélt, kukák szélét kocogtatta. Vettünk neki egy szintetizátort is” – tette hozzá.

Nyolcévesen beíratták mindkét Komárom zeneiskolájába. Az itteni Művészeti Alapiskolában Andrássy Katalinnál kezdett zongorát tanulni. A neves pedagógus jelen volt a múlt heti koncerten. Barkó Sára most is nála tanul, de konzultál más szakemberrel is. Kiváló zenei memóriája van, tudtuk meg édesapjától. „Szokták is neki mondogatni, mi lenne, ha még gyakorolnál is, Sára. A koncertek előtt nem izgul. Akkor szokott magából kiadni mindent, amikor közönség van. Neki siker kell! Az iskolában nem volt sikerélménye, lenézték, megalázták. Ma már magántanuló” – mondta Barkó Zsolt.

SONY DSC

A család most azt szeretné, ha egy komoly szakember kezdene foglalkozni lányukkal. „Az ő útja a zene. Abszolút hallást kapott, mi felfedeztük benne a lehetőséget. Sára csodagyerek. A Zeneakadémiában kell gondolkodni, találni valakit, aki felkészíti erre. Az ő élete a zenéről kell, hogy szóljon” – fogalmazott édesapja.

Barkó Sára első fellépése kiválóan sikerült. A közönség minden szám után vastapssal hívta vissza a színpadra a különleges tehetséget, végül állva, ütemes tapssal hálálta meg az élményt. Sötétedés után az Acacia Team szakemberei kék reflektorokkal világították meg az eseménynek helyet adó Tiszti pavilon épületét, csatlakozva ezzel a világméretű Ragyogj kékben! kampányhoz.

barko_sara1

2007-ben ugyanis határozatban jelölte ki április másodikát az autizmus világnapjának az Egyesült Nemzetek Szervezete. Azóta egyre több ország, önkormányzat és szervezet csatlakozik a már világszerte ismert kezdeményezésükhöz.

(báj)

Top