Megjelentek a Nyitra Megyei Önkormányzat idei évre vonatozó pályázati felhívásai, melyeken keresztül a megye lakosai, civil szervezetei, települései és jogi személyei igényelhetnek támogatást.
Egyre többen buszoznak Komáromban
Komáromban még a koronavírus előtti időben vezette be az ingyenes buszközlekedést az önkormányzat, ám a járvány miatt mégis visszaesett a városi tömegközlekedést használók száma. Tavaly viszont már a vírus előtti utaslétszámhoz képest is jelentős volt az emelkedés.
Főleg fiatalokkal foglalkozik az új lelkipásztor
Történelmi eseményre került sor a hétvégén a komáromi református templomban: ünnepi istentisztelet keretében beiktatták hivatalába a komáromi református gyülekezet új lelkipásztorát. Mostantól tehát hivatalosan is három lelkésze lesz a komáromi gyülekezetnek. Arra, hogy három lelkipásztor szolgáljon egy gyülekezetben, eddig még nem volt példa a felvidéki református egyház történetében.
Magyar igazolvánnyal ingyen utazhatunk
Március elsejétől ingyen utazhatnak a magyarországi belföldi vonatokon és helyközi buszjáratokon azok a határon túli magyarok, akiknek van Magyar igazolványa.
Veszélyben az izsai szeméttelep működése?
A kerületi ügyész panasza nyomán az illetékes hatóság úgy döntött, megszünteti az izsai szemétlerakat egyik kazettájára vonatkozó működési engedélyt, különböző hiányosságokra hivatkozva. Ennek következménye, hogy a lerakat utoljára megnyitott kazettájának egy részébe jelenleg nem helyezhető el hulladék, ugyanakkor a régebbi tárolóhelyeken még van hely hulladék elhelyezésére. Az izsai szeméttelep jelenleg is működik, a környező települések,…