Közélet

Lejár a pótföldek használati joga

Az agrártárca tavaly szeptemberben elfogadott törvénymódosítása értelmében lejár az ún. pótföldek használati joga, ezért új határozatot kell kiadni azon földtulajdonosok számára, akik pótföldet használnak, és továbbra is gazdálkodni szeretnének a területen. Csicsai Gábor, a Híd földművelésügyi államtitkára szerint azonban senkinek sem kell attól tartania, hogy elveszíti földterületeit, a törvénymódosítás csupán a földek újbóli beazonosítása miatt

Magyar alelnök Nyitra megyében

Tizenkét év után van ismét magyar alelnöke Nyitra megyének. Az MKP-s Csenger Tibor, aki a Lévai járásból szerzett mandátumot a tavaly novemberi megyei választáson, „ellenzéki alelnökként” Nyitra megye déli részének és a nemzeti kisebbségeknek az érdekképviseletét fogja ellátni – közölte lapunkkal az MKP sajtóosztálya.

Csökken a bűnözés, többen buknak le

Országosan és a Komáromi járásban is visszaesett a bűnözés tavaly, illetve egy évtizede gyakorlatilag folyamatos a csökkenés, miközben egyre jobb a felderítés aránya. A két statisztika összefügghet, azért is csökken a bűncselekmények száma, mert az elkövetőknek évről évre kisebb az esélyük arra, hogy megússzanak egy bűntényt és ne végezzék rács mögött.

Javuló együttműködés

KOMÁROM. Egyre szorosabban működik együtt Komárom városa a régióban élő parlamenti képviselőkkel, aminek egyik legjobb példája a feketelistával kapcsolatos törvénymódosítás – hangsúlyozta Stubendek László komáromi polgármester azon a sajtótájékoztatón, melyen Bastrnák Tibor és Vladimír Matejička parlamenti képviselők is részt vettek.

Tízezer euró életkörnyezetünk megóvására

KOMÁROM. Az előző két év után Komárom város önkormányzata 2018-ban is 10 ezer eurót különített el költségvetéséből olyan kérvények támogatására, melyek célja életkörnyezetünk minőségének javítása és természeti értékeink védelme. A pályázaton civil szervezetek és vállakozások is részt vehetnek.

Top