Komárom. A koronavírus miatt meghozott óvintézkedések óta először ül össze a városi parlament. Nagy valószínűséggel május 21-én lesz az ülés.
Rendkívüli segély Komáromban
A város kész rendkívüli segélyt folyósítani azoknak, akik a koronavírus miatt nehéz helyzetbe kerültek.
Fizetős tesztelés a kórházban
Komárom. Múlt szerda óta már a komáromi kórházban is lehetőség van arra, hogy valaki saját kérésre koronavírusra tesztelje magát. Egy tesztelés 65 euróba kerül, viszont a háziorvos által elrendelt tesztek továbbra is ingyenesek. Járásunkban négyre emelkedett a fertőzöttek száma.
Nincs fertőzött ápoló a városi idősotthonban
Komárom. Április 17-én a városi idősotthon összes alkalmazottját tesztelték koronavírusra, pár nappal később pedig kiderült, mindegyik teszt negatív. Az Ispotály utcai intézmény igazgatója, Polgár Hedvig kezdeményezte a tesztelést, mely a J&T társaság alapítványának köszönhetően ingyenesen történt.
Szép csendben eltűnt a Slota-kő
Komárom. Két hónappal ezelőtt megírtuk, hogy az Erzsébet-hídnál tervezett két szomszédos körforgalom építésével összefüggésben szép csendben eltávolítják majd a járdaszigeten vitatott módon elhelyezett Trianon-emlékművet, amelyet 10 évvel ezelőtt állíttatott a magyarellenességéről ismert Ján Slota. Így is történt, a komáromiak által csak „Slota-kőnek“ nevezett oszlopot elvitték.