Régió. Múlt csütörtökön ünnepélyesen is átadták a Karvától Párkányig vezető kerékpárút 12,3 kilométeres szakaszát. Ezzel csaknem teljessé vált az Eurovelo 6-os nemzetközi bicikliút szlovákiai része, Pozsonytól Párkányig.
Egy kilométeres Jókai-palacsinta született
Június 7-én, péntek délután sikeres rekordkísérlet helyszíne volt a dél-komáromi városháza előtti tér. A Duna mindkét oldaláról érkeztek civil szervezetek, intézmények, közösségek, hogy együtt alkossák meg Magyarország leghosszabb, több mint egy kilométeres palacsintáját – konkrétan Jókai-palacsintát. A rekordpalacsintát fél óra alatt behabzsolták a látogatók.
Változott a forgalmi rend Gútán
Új közlekedési táblák lettek kihelyezve a város egész területén. Megszűnt a „jobbkéz-szabály“ a gútai kereszteződésekben, múlt hét eleje óta mindenhol a kihelyezett új táblák alapján kell közlekedni.
Térkőjárdákkal tették szebbé a parkot Keszegfalván
A kisebb-nagyobb csoportokban várakoztak a helyi lakosok május 22-én a kultúrháznál, az új, térkővel borított 662 négyzetméternyi járda átadásán, amit a Magyar Szövetség európai parlamenti képviselőjelöltjeinek bemutatkozása követett.
Környezetvédelmi központtal gazdagodott Ímely
A 21. század igényeinek megfelelő, korszerű environmentális központ kezdte meg működését Ímelyen. A Kis utcában álló öreg kúriát közel 250 ezer euró állami támogatásból építették át, a beruházáshoz a község 13 ezer euró önrésszel járult hozzá. A komplexum környezetvédelmi szemináriumoknak, workshopoknak és különböző közösségi rendezvényeknek ad helyet.