Régió

Új városi bérlakások Gútán

Huszonnégy új városi bérlakás épül Gútán. Erről határozott a gútai önkormányzat legutóbbi ülésén. Az új lakóegység 2018-ban épülne fel.

Újul a Kóczán Mór Sportcsarnok

CSALLÓKÖZARANYOS. A csallóközaranyosiak kedvenc sportcsarnoka közel negyed évszázada épült. Számos sporteseménynek, rendezvénynek ad otthont, azonban az idők folyamán, előbb vagy utóbb tatarozásra, felújításra szorult. A rekonstrukció gondolata 2011-ben vetődött fel, de mivel az önkormányzat pályázata nem volt sikeres, így a testület úgy döntött, hogy saját forrásból próbálja felújítani a Kóczán Mór Sportcsarnokot.

Bajuszok mustrája Marcelházán

Idén harmadik alkalommal gyűltek össze arcszőrzetüket büszkén viselő bajuszosok és szakállasok a Felvidéki Bajusz Találkozóra. De több volt ez a rendezvény puszta bajuszmustránál, hiszen a színes kulturális és sportprogramok, valamint a kézműves és helyi termékeket felvonultató vásár mind hozzájárult a környék lakóinak kikapcsolódásához és szórakozásához.

„Olyasmit kell kínálni, ami másutt nincs“

Augusztus elejétől új igazgatója van a Komáromtól Párkányig terjedő térség turizmusát összefogó Dunamente turisztikai egyesületnek. Mik lehetnek a régió turizmusának pillérei? Mi Komárom leginkább kihasználatlan kincse? Rendeződik-e a Párkánnyal való együttműködés? Mi a helyzet az 1,1 millió eurós pályázattal? Bauer Ildikót kérdeztük.

Top