Sorozatot, új filmeket forgat Borbély Alexandra színésznő. Pirát, a fiútestben született lányt, a nemi átalakító műtéten átesett transznemű embert alakította nemrég a Komáromi Jókai Színházban vendégként, az Orlai Produkció Élet.Történetek.hu – Pira – Bella című előadásában. A kulisszák mögött Borbély Alexandra Jászai Mari-díjas színésznő levette Pira parókáját. A két előadás között beszélgettünk.
Emmer Péter formában
Azt mondja, jól érzi magát a bőrében. Az év elején búcsúzott néhány dologtól, ami leterhelte. Úgy döntött, több időre van szüksége magára és új lemezére. Ideje volt, hogy változtasson. Emmer Péter zeneszerző, zenész, énekes tíz új dalával áll a közönség elé.
Sándor György Komáromban
Örkény István az első kiadású egypercesét így dedikálta részére: „Sándor Györgynek, a fiatal humoristának, közeli rokona”. Zelk Zoltán Karinthyhoz hasonlította, Lázár István egy képzeletbeli világranglista legfelső sávjában helyezi el. Friss Róbert a Népszabadság 2008. április 10-i számában ezt írja: „A Kádár-rendszer két hatalmas, mert besorolhatatlan zsenit adott a magyar kultúrának: Hofi Gézát és Sándor Györgyöt.…
A város szeretetével kezdődött
Két nappal születésnapja után ütötték a Magyar Kultúra Lovagjává Budapesten, a Stefánia Palotában, az alapító lovagok testülete előtt, akik a megtisztelő címre jelölték. Az indoklás szerint „a határon túli közművelődés fejlesztése érdekében kifejtett életművéért” kapta az elismerést. Keszegh Margit ügyvéd, közéleti ember, kultúraszervező azt mondja, vannak még feladatai. Szeretné, ha példáján keresztül a fiatalok látnák,…
Májusban nemzetközi operett énekverseny
Komárom. A Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekverseny 11. évfolyamát rendezik május elején a városi művelődési központban. A klasszikus operett szerelmesei május 5-én, vasárnap este tekinthetik meg a döntőt és a gálaestet, ahol a közönség is szavazhat. A fiatal énekesek március 20-ig jelentkezhetnek primadonna, bonviván és szubrett-buffó kategóriákban. A nemzetközi zsűriben szlovák, magyar, erdélyi, moszkvai szaktekintélyek…