Kultúra, oktatás

Mesélő épületek: a Nádor utca eltűnt házai

Mesélő épületek: a Nádor utca eltűnt házai

Egy utcáról mesélünk az alábbiakban, amelyen képzeletbeli sétát teszünk, jó fél évszázadot ugorva vissza az időben. A Nádor utca eltűnt házait idézzük meg Komárom épített örökségét bemutató sorozatunkban. A múlt század ötvenes éveinek végén még nem vágta ketté az utcát a Dél-Komáromba vezető főút, sok történelmi épületet, házat még nem bontottak el. Komárom főutcája volt,

Iskolai ebéd: egyenlőek lesznek a városi és egyházi intézmények

Komárom. Kisebb felháborodást váltott ki az iskolai érkeztetést szabályozó rendelet módosítása, mely szerint az önkormányzati iskolákban tanulók szüleinek jóval kisebb pénzösszeggel kell hozzájárulniuk az ún. ingyenebédhez, mint az egyházi iskolákat látogató gyerekek szüleinek. Bár az egyenlőtlenségnek is van logikája, Komárom vezetése kezdeményezi a megszüntetését. Augusztus közepén a képviselők várhatóan eltörlik a szabályozás azon részét, mely

Dóra, az Európa-bajnok showtáncos

Kiválóan szaval, remek műsorvezető és a Színt Vivők színjátszó csoport tagjaként nagyszerűen játszik „Színházasdit” Laboda Róbert rendezésében. Igazi terepe mégis a tánc. A komáromi Jančík Dóra azt is a legfelsőbb szinteken műveli.

Ekhósszekér Fesztivál: kitehették a megtelt táblát

Őrsújfalu. A legek fesztiválja volt az idei, jegyezte meg Várady Kornélia, a nyolcadik Ekhósszekér Fesztivál egyik szervezője a nemzetközi színjátszó találkozó végén. Több résztvevőt el sem tudtunk volna szállásolni, tette hozzá. Két nap alatt mintegy nyolcvanan álltak a falu felújításra váró kultúrháza színpadára július első hétvégéjén.

Top