Kultúra, oktatás

Nyáron is a szakma az első

A Kárpát-medence több pontjára várják, nyári egyetemek előadója lesz Fekete Irén. Erről beszélgettünk a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) elnökével. Takaró Mihály irodalomtörténész elhíresült előadása is szóba került.

Évekig segítheti az iskolákat az új módszer

Hosszabb távon jelentősen emelheti az oktatás hatékonyságát és színvonalát az a világszerte kiváló eredményeket hozó tanítási módszer, melyet egy sikeres pályázat nyomán az ógyallai Feszty Árpád Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában is fokozatosan bevezettek az elmúlt két évben.

Újabb nyílt nap a légiótáborban

Dél-Komárom. Múlt szerdán tartotta hagyományos nyári nyílt napját a Klapka György Múzeum és az ELTE BTK Régészettudományi Intézete a szőnyi Stadion úti ásatásoknál, ahol a római kori Brigetio légiótábor maradványainak feltárása zajlik. Ezúttal az északi tábor kapujának feltárt részeit tekinthették meg az érdeklődők, akik dacolva a kánikulával a helyszínre érkeztek.

Idén is Madar a jó borok, a finom ételek és a szuper koncertek találkozóhelye

Az előző évekhez képest idén több mint egy hónappal korábban, augusztus 2-3-án kerül megrendezésre Madaron az immáron hagyományossá vált Bor- és Gasztrokorzó. A szervezők ezzel a lépéssel is szeretnék elkerülni az esős időjárást és egy, a fesztiválozáshoz is jóval kedvezőbb időpontban megrendezni az ízletes borokat, ínycsiklandó ételeket és parádés koncerteket felvonultató eseményt.

Top