Tavaly januárban kezdődtek a komáromi Szent András-bazilika belső tereinek felújítási munkálatai. Puškár Juraj akadémiai végzettségű restaurátor és kollégái, Sabadošová Elena, valamint Hromada Ján most az 1700-as évek két legjelentősebb barokk festőművészeinek értékes falfestményeit és a bazilikában talált egyéb kincset érő tárgyakat vizsgálják. Vannak egyéb titkok is a bazilikában?
Elbűvölte a nézőket Barkó Sára
Állva tapsolt a közönség a mássággal élő dél-komáromi Barkó Sára első önálló koncertje végén múlt kedden a Tiszti pavilon dísztermében. A tizenhat éves lány zongorázott és hegedült. Az est sztárvendége Teleki Gergő zongoraművész kanadai és svájci szereplése közé beiktatva érkezett. Sötétedés után kék fényekkel világították meg a Tiszti pavilon épületét.
Kitüntették a legjobb pedagógusokat
Komárom. Már hagyományosan a Tiszti Pavilon dísztermében adják át Komárom város díjait a legjobb pedagógusoknak, ez idén sem volt másképp.
Megújult a Tulipán óvoda
Komárom. Március 27-én ünnepélyes keretek között átadták a felújított Víz utcai Tulipán óvodát. A több mint 220 ezer eurós támogatásból megújult az óvoda épületegyüttesének teljes hőszigetelése, új nyilászárókat szereltek fel, és megújultak a rossz állapotban lévő teraszok is.
Épül a rendezvényliget és népfőiskola
Támogatásokból létesítenek szellemi központot Martoson a 690 lakosú Martoson. Beépítették a községi hivatal tetőterét, megnyílt az Esterházy Akadémia, készül a rendezvényliget és népfőiskola, melynek szombaton tették le az alapkövét. Utánajártunk, mennyiből finanszírozzák, mire szánják a létesítményeket.