Újabb két óvodát újítottak fel és adtak át a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében Izsán és Karván. Izsán a polgármester az óvodásokkal együtt vágta át a szalagot. Karván műsort is adtak az ovisok és videoklipet vetítettek.
Átadták a Pro Urbe díjakat
Komárom. Április 26-án, Komárom Napján adták át a város legrangosabb elismerését, a Pro Urbe díjat – idén Kiss Péntek Józsefet és Keszegh Istvánt tüntették ki. Már egyikük sem vehette át személyesen a díjat, a közelmúltban hunytak el. Öten polgármesteri díjban részesültek, Koltay Gábor filmrendezőnek díszpolgári címet adományoztak.
Környezettudatos Komálom
Ötödször kerül megrendezésre a Komálom Gyerkőcfesztivál május 26-án, vasárnap délután fél kettőtől a belváros hét pontján. Motorosok, nyitott városháza, koncertek, bábszínház, rendőrkutya bemutató, ugrálóvár és még rengeteg szórakozási lehetőség várja a családokat este 20 óráig.
A világ hét országának énekesei Komáromban
Három napig minden Lehár Ferencről és az operettről szól majd a jövő héten a Komáromi Városi Művelődési Központban. Május 3-án, pénteken kezdődik a 11. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekverseny. A világ hét országának 62 versenyzője indul, köztük Katrin Bulke New York-i primadonna és Ninh Duc Hoang Long vietnami származású tenor, a Virtuózok televíziós vetélkedő egyik…
Bajban a gútai iskola
Április első felében a Komáromi járás mindhárom városában lezajlott az elsősök beíratása. Komáromban az elmúlt néhány évben jellemzően kis mértékben emelkedett a magyar iskolába íratott elsősök aránya a szlovák iskolák adataihoz mérten, idén viszont nem folytatódott ez a trend. Gútán nem változott jelentősen a magyar és szlovák iskolát választók aránya, de az elsősök száma összességében…