KOMÁROM. Az MKP alapszervezetének gyűlésén a jelenlévő tagok nagy többséggel hatalmazták fel a helyi elnökséget arra, hogy az ősszel esedékes önkormányzati választások előtt az összefogásról és együttműködésről tárgyaljanak civilekkel és a Híd párt helyi szervezetével. Pénteken, július 4-én kiderül, hogy Czíria Attila vagy Stubendek László lesz-e a párt polgármesterjelöltje.
Indul a kerékpárutak építése
RÉGIÓ. A múlt héten megkezdődött a Komárom és Gúta közötti kerékpárút építése, s napok kérdése, hogy a Komárom és Karva közötti szakaszon is beinduljanak a munkálatok. Az árvízvédelmi töltésen haladó bicikliutak még a nyár folyamán, legkésőbb augusztus végéig elkészülnek, s erős lökést adhatnak a régiós turizmusnak.
Bekamerázva: Mire jó, hogy figyelnek minket?
Egyre több településen próbálják bővíteni a kamerarendszereket, abban bízva, hogy ezzel sikerül a bűnmegelőzésben jobb eredményeket elérni. Mennyi kamera figyel minket, és mire jó a mindent látó szem? Járásunk városi rendőrparancsnokait faggattuk.
Kegyetlen családi történet
FRISSÍTVE! Egy szívszorongató családi sorsnak lehettek ma szemtanúi Komáromban a járókelők. A 78 éves Babi nénit egyik napról a másikra kirakták az utcára. Az összes holmija közt üldögélve várta, hogy mi lesz vele. Mint kiderült, a családi körülmények jelentősen közrejátszottak a történetében.
Segíts Te is!
Június 22-én, vasárnap jótékonysági rendezvényt szerveznek Ekecsen a helyi kultúrházban a nemesócsai Sméja Timike megsegítésére, aki egy hihetetlenül erős és elszánt kislány, aki mindent megtesz a gyógyulásért.