Közélet

A Mi Karácsonyunk

KOMÁROM. A Komáromi Önkéntesek Csoportjának hetek óta tartó szervezkedése meghozta gyümölcsét ádvent aranyvasárnapján. Négy helyszínen egymást követték az ünnepváró programok, több százan örültek együtt az ünnep közeledtének.

Visszatekintő: ez történt 2014-ben

Újabb év telt el, a 2014-es esztendőt is magunk mögött hagytuk. Összeállításunkban régiónk legfontosabb híreit és a térségünket leginkább érintő történéseket igyekeztünk csokorba gyűjteni. 

Népszavazás a családról

Népszavazást tartanak a jövő év elején a család védelméről, melyet a Családért Szövetség (AZR) civil ernyőszervezet kezdeményezett. A hagyományos családmodell védelmében feltett három kérdés érinti a melegek jogait is, többek szerint kifejezetten korlátozza azokat, illetve nyíltan ellenük irányul. 

Beiktatták az új polgármestert

Hétfőn, december 15-én megkezdte munkáját Komárom új önkormányzata. Beiktatták a város új polgármesterét, a függetlenként bejutó Stubendek Lászlót, aki bejelentette, Keszegh Béla és Knirs Imre lesznek az alpolgármesterei. Már pénzügyi kérdések is terítékre kerültek, s egy kis szócsata is lezajlott.

Eltűnnek a hagyományos okmánybélyegek

December elsejétől megszűnt a hagyományos, papír alapú okmánybélyegek árusítása a postákon. Az év végéig még felhasználhatjuk a meglévőket, de utána már csak az új, elektronikus megoldásokkal fizethetjük a hivatali illetékeket. A megmaradt okmánybélyegeket némi díjfizetés ellenében még jövőre is visszaveszik. 

Top