Közélet

Fejlesztésekről döntöttek Komáromban

KOMÁROM. Többszöri halasztást követően a képviselők döntöttek arról, hogy idén milyen beruházások valósuljanak meg a városi kasszából. Folytatják a megyeháza felújítását, parkolók lesznek a Nagy ér sor és Udvaros utca mellett, de őrsújfalusi járdafelújításra is jutott. Iskolákra idén 176 ezer eurót fordít a város.

Petíció az őrsújfalusi kultúrház felújításáért

Aláírásgyűjtésbe kezdtek az őrs­újfalusiak annak érdekében, hogy a város legalább részben újítsa fel a helyi kultúrházat, a városrész egyetlen olyan épületét, mely kulturális és közösségi rendezvények otthonául szolgálhat. Évente számos színvonalas rendezvénynek ad otthont, miközben az unimobódéban található illemhely minden képzeletet alulmúl.

Elkerülő út nélkül Komárom megfullad

Elkezdtek komolyabban foglalkozni a Komáromot északról elkerülő út tervezésével az illetékes állami vállalatok. Ezzel párhuzamosan Komárom is készíti új városrendezési tervét. Egyelőre azonban nem dőlt el, pontosan merre halad majd az út. Jelenleg a Holt-Vágon keresztül haladó variáns tűnik esélyesebbnek, de a várost jóval nagyobb ívben megkerülő út megépítése sem zárható ki – ahogyan a

Roma polgárőr lett az exbokszoló

KOMÁROM. A válogatási szakaszt és az iskolázásokat követően múlt héten szolgálatba lépett az első roma polgárőr Komáromban. A civil járőr a városi és az állami rendőrökkel együttműködve ügyel majd a közbiztonságra és a lakók nyugalmára a problémás területeken, de a roma gyerekek iskolába járását is figyelemmel kíséri.

Megyei választások: az MKP döntött, a Híd még nem

A két pártelnök áprilisi találkozója és az MKP Komáromi járási jelöltállító konferenciája után szinte teljes bizonyossággal kijelenthető: Nyitra megyében a Magyar Közösség Pártja és a Most-Híd nem köt koalíciót, vagyis a megyei választásokon a két pártnak nem lesz közös listája.

Top