Az új Duna-hídhoz kapcsolódó elkerülő út lehetséges nyomvonala komoly vitát váltott ki az elmúlt hetekben Komáromban. A megyei, illetve a 2005-ben készült, máig hatályos városrendezési tervben is egy olyan útvonal szerepel, mely a Holt-Vág felett vezetne. A város legújabb, még elfogadás előtt álló területrendezési tervében azonban egy olyan alternatív megoldás is felmerült, amely nagyobb ívben…
Eldőlhet a volt Poliklinika sorsa
Újabb nehéz döntést kell meghozniuk a komáromi képviselőknek. A jelek szerint magyarországi forrásból érkezhet pénz a volt Poliklinika egykor gyönyörű, mára borzalmas állapotba került épületének felújítására. Jelen állás szerint ez csak akkor lehetséges, ha Komárom beleegyezik abba, hogy az épületben többek között egyházi fenntartású zeneiskola és szabadidőközpont is működjön. Ez viszont a meglévő, néhány lépésnyire…
Júliustól töb bet fizet a város a szemétért
Komárom városának a következő években mintegy 58 ezer euróval kerül majd többe éves szinten a lakossági vegyes hulladék elhelyezése. Mindez azután dőlt el, hogy a képviselők megszavazták a várossal szerződésben álló izsai Reko Recycling kérvényét.
Lesz-e magyar megyefőnök Nyitra megyében?
„Úgy érzem, ezúttal a törésvonal nem a szlovák és a magyar pártok között húzódik majd, hanem a hagyományos pártok és a feltörekvő szélsőséges párt(ok) között“ – vélekedik az őszi megyei választásokról Farkas Iván, akit az MKP Nyitrai Kerületi Tanácsa május 24-én megyeelnökjelöltté választott. Villáminterjúnk.
Kis lépésekben szépül a Holt-Vág
Több tavaly beharangozott kisebb felújítás, fejlesztés is megvalósult a Holt-Vágon. A tó egyre népszerűbbé válik a komáromiak körében, a vízminőség idén is megfelelő, fürdésre alkalmas, azonban nem árt szem előtt tartani, hogy fürdés csak saját felelősségre történhet. Évről évre egyre szebbé válik a környék, amiben oroszlánrészt vállal a vízgazdálkodási vállalat, de a város és mások…