Közélet

„Meg fogjuk menteni a Poliklinikát!“

Nyolc éve nem tud mit kezdeni a volt Poliklinika épületével Komárom városa. Felújítására nem sikerült külső forrást találni, komolyan vehető vásárló sem jelentkezett, a városnak pedig nem volt pénze az épület rendbetételére. Mivel e pillanatban nem reális, hogy külső segítséggel hozzák rendbe az épületet, a városvezetés saját erőből szeretné ezt megtenni. Először az ingatlan tetejének

Négysávos út Komáromtól Székesfehérvárig

Dél-Komárom. Elkezdődött az M81-es gyorsforgalmi út tervezése, amely az új komáromi Duna-hídtól Székesfehérvárig vezet majd, illetve onnan egy további szakasszal egészen Sárbogárdig. Ezzel szemben a Duna északi oldalán teljesen elmaradtak a közlekedési fejlesztések, annak ellenére, hogy négy évig magyar nemzetiségű miniszter vezette az illetékes tárcát.

Gútai sertésfarm: a minisztert is megszólítják

Szakértői véleményt dolgoztat ki arra jogosult szakemberrel Gúta a további érintett településekkel egyetértésben annak megállapítására, hogy a sertéstelepekről származó hígtrágya hosszan tartó injektálása milyen hatással van a termőtalajra, valamint a földalatti vizek minőségére – összehasonlítva azon területekkel, ahol nem alkalmazzák ezt a módszert. Erről határozott a múlt pénteki soron kívüli ülésen a képviselő-testület.

1,6 millióból újul a komáromi vár

Két pályázat is sikeresnek bizonyult a nyár folyamán, így – a városi önrésszel együtt – összesen 1,6 millió eurót költenek a közeljövőben a komáromi központi erőd felújítására. Egyrészt a kaszárnyaépület tetőszerkezetének fennmaradó része is megújul, másrészt egy turisztikai fogadóközpontot alakítanak ki a kaszárnya főkapujánál.

Top