Májusra készülhet el a Csillagerődöt mintázó interaktív játszópark Komáromban, nem sokkal később pedig a megnyert méhecskés játszóterek is elkészülhetnek mind Komáromban, mind Gútán. Biztosnak látszik, hogy a nyár elején már mindegyik játszóteret birtokba vehetik a gyerekek, legfeljebb a járványhelyzet szólhat közbe.
Lélegeztetőgépek Komáromba
Múlt héten összesen négy lélegeztetőgép érkezett a komáromi kórházba. A magyar kormány adománya a Covid-fertőzöttek hatékonyabb gyógyításához járul hozzá, a berendezések életeket menthetnek.
Magyar segítséggel újulhat meg az erőd is
Múlt szerdán Komáromba látogatott Szijjártó Péter magyar külügyminiszter. Keszegh Bélával, a város polgármesterével, a Magyar Közösség Pártja delegációjával, valamint Gyimesi György parlamenti képviselővel is tárgyalt. Szó esett újabb, Komáromba irányuló magyar állami támogatásokról, így további két iskola és az erőd felújításáról, az aktuális járványhelyzetről, valamint a kettős állampolgárság kérdéséről is, ami heves reakciót váltott ki…
A határozott cél nagyban segíti a nyelvtanulást
Manapság az élet számos terültén elengedhetetlen feltétel a nyelvtudás. Az iskolai tanulmányok, a munka, az utazás mellett gondoljunk csak arra, milyen jó hallgatni, amikor egy barátunk vagy ismerősünk folyékonyan beszél idegen nyelvet. Amire azonban ritkán gondolunk, hogy mennyi munka is van az mögött, míg az ember megfelelő szintű nyelvtudásra tesz szert. Sokszor félünk attól, hogy…
Új trükkökkel próbálkoznak az unokázós csalók
Semmi sem szent az „unokázós“ csalóknak, a koronavírus miatti járványhelyzetet is arra használják, hogy pénzt csaljanak ki idősebb emberektől. Sőt, bár az online népszámlálás csak február közepén indult, máris akadnak olyan tolvajok, akik magukat népszámlálási biztosnak kiadva akarnak bejutni a lakásokba, hogy aztán elemeljenek valamit.