Sport

Újabb sportolási lehetőségek Komáromban

Nemrégiben levélben szólította meg a komáromi diákok szüleit a város, melyben a testmozgás jótékony hatására hívják fel a figyelmet, továbbá arra, hogy milyen sportolási és mozgási lehetőségeket kínál Komárom – e téren nem kell szégyenkezni a kínálat miatt. Hamarosan további korszerű lehetőségek is elérhetővé válhatnak: egy-egy új streetball, pumpa- és gördeszkapálya is épül.

Tavasszal már új stadionjában játszik a KFC

Jövő februárban mindenképpen befejeződik a Komáromi Football Club stadionjának teljes körű felújítása, így a tavaszi idény összes hazai bajnokiját már Komáromban, új otthonában játszhatja az együttes. Halvány remény még arra is van, hogy már novemberben lehessen meccset rendezni, ám ehhez a Szlovák Labdarúgó Szövetségnek is lesz pár szava – ez kevéssé valószínű forgatókönyv.

Az ekeli focipályától a világbajnoki dobogóig

Viszonylag későn, harmincéves kora után kezdett el csak versenyekre járni, ám választott sportja iránti érdeklődése ennél jóval korábbi. Az elmúlt években felépített egy sikeres klubot, és még a saját sportolói pályafutását is sikeresen egyengette. Horváth Tamás erősember útja az ekeli focipálya mögötti edzőpályától egészen a WNSF szervezet által rendezett világbajnokság dobogójáig.

Keveset mozognak a komáromi gyerekek

Átfogó felmérés készült a komáromi gyerekek sportolási és testmozgási szokásairól, amely alapja lesz a jövőbeni fejlesztéseknek. A cél az, hogy a komáromiak minél többet mozogjanak, egészségesebben éljenek. Ezt szolgálja a most elindított komsport.eu weboldal is, mely Észak- és Dél-Komárom összes sportolási és aktív szabadidős lehetőségét tartalmazza.

Új tornaterem a kajak-kenu sporttelepen

Komárom. Kétszintes, energiatakarékos, akadálymentes tornateremmel bővül a Komáromi Kajak-Kenu Klub Vág-parti központja. A beruházásra a Sporttámogatási Alapnál pályázott sikerrel a klub, a szükséges önrészt pedig Nyitra megye biztosította.

Top