Szeptember 27-én rendezik meg a rossz idő miatt elmaradt lovas versenyt a Hegyeken (Briežky) található lovas klubban. A családi programok és a finomságok sem hiányoznak majd a lovas ranchról, ráadásul kedvező időt jósolnak.
Viola Papa Zoltán és a hetedik X
A komáromi fociklub berkein belül talán nincs felnőtt ember, aki ne tudná, ki is volt a csapat gyúrója több, mint negyven éven át. Zoli bácsi vasárnap ünnepelte hetvenedik születésnapját, mely alkalomból rövid riportot készítettünk vele. Közvetlen, csupa szív emberről van szó, akivel fiatal korom ellenére azonnal tegező viszonyba kerültem. Jelzésértékű, hogy szendvicsekkel és üdítővel várt…
A hazai veteránok voltak a legjobbak
Nagymegyer. Tavaly a sportcsarnok felújítása miatt elmaradt a Cseh-Szlovák Veterán Súlyemelőkupa névre keresztelt rendezvény, így a rekonstrukciót követően csak idén zajlott le a sportesemény negyedik évfolyama. Igaz, az is csak a létesítményhez újonnan felépített edzőteremben, mivel a sportcsarnok gumiborítású talaját nem a súlyemelő-dobogóra rázuhanó nehéz tárcsákra tervezték.
Párkányi százasok
2014. augusztus 30-án immáron 36. alkalommal került megrendezésre a nemzetközi „Párkányi százasok” úszóverseny a VADAŠ rekreációs komplexum területén. Az ötven méteres medencében összesen 49 úszóklub versenyzője mérte össze tudását.
PIKO-BIKE Maraton 2014
A teljesítménytúra 2014. szeptember 21-én kerül megrendezésre Komárom-Gúta-Komárom vonalon. A Piko-Bike kerékpár-szaküzlet által tető alá hozott akció az Apáli étteremtől rajtol, és ott is fejeződik majd be.