Nagymegyer. Már hosszú évekre tekint vissza a Megyerock elnevezésű zenei rendezvény, amelynek ötletgazdája, egyik főszervezője a helyi Big Man Band rockzenekar. Az évente sorra kerülő egynapos fesztivál megrendezésében szorosan együttműködik a nagymegyeri művelődési otthon.
Könyvbemutató
Július közepén került sor Hajtmanné Bottka Mária „Szibéria-fogság-hazatérés“ című könyvének bemutatójára.
Színészek nyertek a Költözz Egerbe!-pályázaton
A Komáromi Jókai Színház színészházaspárja, Tar Renáta és Majorfalvi Bálint nyertek idén az Eger Önkormányzata által meghirdetett KÖLTÖZZ EGERBE! – pályázaton.
Az Ekhós szekér megállíthatatlan
Őrsújfalu. Már harmadik alkalommal jöttek össze az amatőr színjátszás szerelmesei Őrsújfalun az Ekhós szekér fesztiválra. A helyi kultúrházban rendezett eseményt először 2011-ben tartották meg.
Csúcsjelentkezés a Harmos Károly képzőművészeti alkotótáborba
Már negyedik alkalommal szervezte meg a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Jókai Mór Alapiskola a Harmos Károly képzőművészeti alkotótábort. A táborba olyan gyerekek jelentkezhettek, akik rajonganak a képzőművészet különböző ágai iránt, vagy már részt vettek valamelyik nemzetközi, országos vagy regionális versenyen.