Komárom. Szépen gondozott zöldövezetbe érkezik a Munka Utcai Alapiskolába naponta 536 tanuló, köztük 60 elsős – 43 pedagógus és 12 nevelőnő foglalkozik velük. Ám nem ez az egyetlen újdonság itt, ahol zárul a Komárom négy magyar tannyelvű alapiskoláját bemutató sorozatunk.
Száz kőbe vésett idézet
Száz komáromi szerző versének, prózájának egy-egy sorát vésné kőbe Ryšavý Boldizsár kőfaragó vállalkozó, a Tatra mozi tulajdonosa. Testvérével, Csóka Erzsébettel indított különleges projektüknek honlapja is lesz. Várják az érdeklődőket.
Újulnak az iskolakonyhák
Komárom. A képviselő-testület jóváhagyta, hogy legalább 400 ezer euróból megújuljanak az iskolakonyhák, valamint egy teljesen új is kiépüljön a Rozmaring utcai iskolában. Ezzel minden komáromi városi iskolának saját konyhája lesz, melyek az egyes tanintézmények igazgatása alá kerülnek.
Az év mozija
Csúcsot döntött a 2016-ban újraindított komáromi Tatra mozi. A 2018-as év legsikeresebb mozija lett a nézettségi mutatók alapján, az összes szlovákiai hagyományos egytermes mozik összesített eredményei szerint. A csúcsvetítők nemrég szintet léptek. Színház is van már a moziban! És nem ezt az egyetlen extrát hozza az idei tavasz.
Évet értékeltek a szekeresgazdák
Komárom. Részt vett a város számos tavalyi rendezvényén, száz euróval támogatta Egressy Béni szobrának felállítását és már dolgozik az Újvár kaszárnyaépületében kapott három helyiségén a Komáromi Szekeresgazda Hagyományőrző Egyesület. Évzáró közgyűlésüket, amelyen 56 tagjukból 31-en voltak jelen a református kollégium imatermében Roboz Péter kocsi lelkipásztor áldotta meg.