Komárom. Megújul a Selye János Gimnázium épülete, a közel kétmillió eurós beruházást teljes egészében Nyitra megye finanszírozza.
Gútai a Ladánybene 27 új billentyűse
A helloGúta polgári társulás 2019-ben már másodízben rendezi meg a Hajómalom Fesztivált a festői szépségű gútai hajómalom területén „Ízek, dallamok, barátok” szlogennel.
Komáromba vándoroltak A Pál utcai fiúk
Egy június végéig nyitva tartó vándorkiállítás meséli el tízegynéhány tablón Molnár Ferenc világhírű regénye, A Pál utcai fiúk történetét a Zichy palotában. A helyi vonatkozású tárgyakat most először tárják a nyilvánosság elé.
Több Jókai az idei Jókai Napokon
Komárom. Küszöbön az 56. Jókai Napok. Hét városból, egy faluból érkező kilenc színjátszó csoport és egy bábcsoport versenyez majd a szakmai zsűri előtt Komárom országos színjátszó fesztiválján június 11. és 16. között. Bajkai Csengel Mónika szervezőt faggattuk.
Ismét véradás a színházban
Harmadik alkalommal csatlakozott a Színházi vércsepp elnevezésű, az egyik nagy üzletlánc áruházának ötlete nyomán két éve indított véradó akcióhoz a Jókai Színház. Június 11-én, a jövő héten, kedden 8 és 11 óra között adhatunk vért a színházban.