Közélet

New York helyett Izsát választotta

A Villa Camarum polgári társulás Zichy-pontban tartott Mi, a komáromiak című rendezvénysorozatának októberi vendége Kurucz Ottó operatőr, fotográfus, a Komáromi Városi Televízió korábbi művészeti vezetője volt, akivel egykori „tanítványa” és kolléganője, Kiss Réka szerkesztő-riporter beszélgetett.

Értékelték a választást a Szövetség régiós vezetői

Arra kértük a Szövetség komáromi járási és komáromi elnökét, Becse Norbertet és Iván Tamást, hogy értékeljék a parlamenti választások eredményét térségünkre összpontosítva – a Szövetség viszonylag jó gútai szereplését, és a jelentősen gyengébb komáromi eredményeit. Kérdéseinkre írásban válaszoltak.

Zöld távfűtés Komáromban

Komárom. Központosítják, és ezzel növelik a fűtésrendszer energiahatékonyságát Komáromban. A COM-therm komáromi távhőszolgáltató 3,65 millió eurónyi támogatást nyert el erre a célra. A „Nagykéménynél“ lévő központi, immár zöldnek minősített energiát termelő központjukat összekötik a Bauring lakótelepi kazánházzal. A Duna rakparton már el is kezdték a távhővezeték lefektetéséhez szükséges földmunkákat.

Top