Komárom. Zacher Gábor oxyológus, honvéd- és katasztrófa-orvostan szakorvos, címzetes egyetemi docens neve tájainkon is ismerősen cseng. Ezért nem csoda, hogy óriási érdeklődés övezte a Kikötő – Polgári szalon azon eseményét, amikor is vele beszélgetett Bödők Gergely történész. Sok tanulságos, hasznos információval lehettünk gazdagabbak.
Kitelepítettek emléknapja Gútán
Idén Gúta ad otthont a dél-komáromi Kecskés László Társaság által szervezett, a Felvidéki kitelepítettek emléknapjához (április 12.) kötődő megemlékezésnek. Az április 13-án sorra kerülő esemény helyszíne a Nagyboldogasszony katolikus templom. Egy nappal korábban, április 12-én e templom harangja lesz hallható délben, a Kossuth rádióban.
Csak online igényelhető a Bethlen-támogatás
Múlt szerdától egy hónapon át lehet igényelni a magyar tannyelvű óvodába és iskolába járó gyerekek után járó oktatási-nevelési ösztöndíjakat, az ún. Bethlen-támogatást. A 2023/24-es tanévre igényelhető támogatások összege 100 ezer forintnak megfelelő összeg, azaz közel 265 euró. A pályázás módja jelentősen változott: kizárólag elektronikusan lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.
Peter Pellegrini lesz az államfő
Szoros küzdelemben, de a vártnál nagyobb különbséggel győzött Peter Pellegrini szombaton, az államfőválasztás második fordulójában. Így június közepétől 5 éven át ő lesz Szlovákia köztársasági elnöke. Országosan kiemelkedő volt a részvételi arány – 61,1 százalék –, a magyarlakta járásokban azonban jóval kisebb volt a szavazókedv. Ismét a Komáromi járásé lett a negatív csúcs, ahol csupán…
Nyílik a komáromi erőd látogatóközpontja
E hónapban átadják a komáromi központi erőd kaszárnyaépületében létesített új turisztikai fogadóközpontot. Innen indulnak majd a várlátogatások, az iroda költözése napokon belül befejeződhet. A fejlesztés lehetőséget teremt arra, hogy a jövőben a kaszárnyaépület már felújított szárnyába szabad legyen a bejárás és fokozatosan élet költözzön a történelmi falak közé.