Közélet

Komárno áno, Komárom nem?

Néhány hete új helységnévtáblák kerültek ki Komárom egyik kevésbé forgalmas kivezető útján, a Kavára vezető úton. A lakosok azonban meglepve szembesültek azzal, hogy hiányoznak a kék táblácskák, amelyeken a város magyar megnevezésének kellene szerepelnie. Rákérdeztünk: miért csak a Komárno felirat fogadja a városba érkezőket? Hol marad a magyar felirat?

A szócséplés városa

Negatív rekord dőlt meg Komáromban: soha nem fordult még elő, hogy az önkormányzati képviselők egy ülésen csak az eredetileg betervezett második programpontig jussanak el – 7 órányi tanácskozás után. A sors fintora, hogy közben elutasították azt a javaslatot, mely igyekezett volna gyorsítani az ülések menetét, hatékonyabbá tenni a döntéshozatalt. Azért szó esett még a viharkárokról

Mi lesz a belgyógyászat felújításával?

Már a nyár elején el kellett volna kezdeni a komáromi kórház belgyógyászati pavilonjának felújítását, melyet Nyitra Megye Önkormányzata finanszíroz. Azonban hiába volt eredményes a kivitelezésre kiírt közbeszerzés, még mindig nem kezdődhettek meg a munkálatok. Közben a betegek és orvosok már közel másfél éve egy szűkösebb, átmeneti épületet kénytelenek használni.

Kik költöznek a Timóteus-házba?

KOMÁROM. Év végéig befejeződhet a Timóteus-ház felújítása, amely januárban megnyithatja kapuit a speciális gondozásra szorulók előtt, a következő évtől pedig idősek otthonaként szolgál majd.

Eső után köpönyeg

Július utolsó napján csapadékbomba zúdult Komáromra, 60 éve nem esett ilyen sok eső ilyen rövid idő alatt. A nagy mennyiségű csapadékot nem volt képes elvezetni a csatornahálózat, sok utcát öntött el a víz, pincéket árasztott el, helyenként komoly károkat okozva. Megelőzhető lett volna a kialakult helyzet? Takarították a csatornákat? Ki a felelős?

Top