Komplex – három lépcsős – intézkedéscsomagot dolgozott ki a városi hivatal a városi rendőrséggel közösen annak érdekében, hogy Komárom közterületeiről eltüntesse a roncsautókat. A probléma felszámolása nem egyszerű, és gyakran szélmalomharcnak tűnik, hiszen ha egy roncsot elszállítanak, kettő „nő“ helyette – állítják az illetékesek.
Először lesz boltzár
Pár hónappal ezelőtt a szlovák parlament elfogadta azt a törvényt, mely szerint állami ünnepeken – évente összesen 15 napon – zárva tartanak majd az üzletek. Július 5-én, szerdán lesz az első ilyen nap, amikor érdemes egy nappal korábban bevásárolni. Vannak kivételek a boltzár alól: például a gyógyszertárak és a benzinkutak.
Poliklinika: három elképzelés a kalapban
KOMÁROM. Úgy néz ki, évekig tartó egy helyben topogás után, most valódi esély mutatkozik arra, hogy magyarországi kormánytámogatásból megújuljon a volt Poliklinika épülete, ráadásul hasznos tevékenység költözzön a falak közé. Immár három elképzelés merült fel a patinás épület rendbehozásával kapcsolatban, de akár ezek ötvözete is megvalósulhat.
Nem döntöttek az elkerülő útról
KOMÁROM. Az önkormányzat múlt csütörtöki ülésének legfontosabb pontja Komárom új városrendezési tervének koncepciójáról szólt, melyhez kapcsolódóan az elkerülő út nyomvonaláról vitáztak a képviselők. Elnapolták a döntést, így egyelőre nem változott semmi, továbbra is a 12 évvel ezelőtti terv érvényes, mely a Holt-Vág felett vezető nyomvonallal számol.
Komáromba is ellátogat az olimpiai láng
Vasárnap este Komáromba érkezik az olimpiai láng, három állomás erejéig átjön a Duna északi oldalára is. 2017-ben Győr ad otthont a nyári európai ifjúsági olimpiai fesztiválnak, amely keretén belül a láng több helyszínen megjelenik.