Mint e rohanó világ emberei, talán mindannyian szeretnénk egy érdemleges és élményekkel teli lezárást életünk bizonyos szakaszainak. Sajnos, a jelenlegi járványhelyzetben ez kissé nehezebben kivitelezhető, főképp a végzős diákok életében. Hiszen március 22-én Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter bejelentette, hogy az érettségi vizsgák írásbeli és szóbeli részei egyaránt elmaradnak. Az érettségi érdemjegyek átlagolás alapján születnek…
Májusban indulhat a KOMBI bringakölcsönző rendszer
Régió. Már javában építik a KOMBIbike kerékpárkölcsönző rendszert, mely összesen kilenc szlovákiai és magyarországi városban biztosítja a bringák gyors kikölcsönzését. Akár már májusban felpattanhatunk egy biciklire Észak-Komáromban és átkerekezhetünk Dél-Komáromba, a kerékpárt pedig ott is hagyhatjuk egy dokkoló állomáson. A két Komáromon kívül Gútán, Ógyallán, Naszvadon, Érsekújvárban, Tatán, Kisbéren és Oroszlányban is épülnek a kölcsönző…
Óvatos nyitás engedélyezését kéri Komárom
Keszegh Béla, Komárom polgármestere levélben fordult Ján Mikas országos tiszti főorvoshoz. Ebben javasolja, hogy kísérleti jelleggel, szigorú biztonsági intézkedések betartása mellett engedélyezzék bizonyos kulturális, egyházi és sportesemények megtartását Komáromban, korlátozott nézőszám mellett, illetve az éttermek és vendéglők teraszai is megnyithassanak a városban. Ha Komáromban beválik az óvatos nyitás, a polgármester szerint országszerte is lehetne alkalmazni.
Új lakóház a Klapka lakótelepen
Komárom. Előző számainkban már írtunk a Viva lakópark építéséről és a volt benei óvoda területét érintő ingatlanfejlesztésről, továbbá az ezek kapcsán indított lakossági petíciókról, ugyanígy a Piramis-épület előtti telek ügyéről. Van azonban még egy tervezett beruházás, amely ellen lakossági tiltakozás indult – lakóház építését tervezik a Klapka lakótelepen, a Klapka utca mentén.
Denis már az égből vigyázza ikertestvérei álmát
Egy gyermek érkezése óriási boldogság, ha pedig egyszerre három babát vár a család, háromszoros az öröm. Aztán az egyik kis jövevény angyalkává változik…