Különleges bronzszobrokra, történelmi rejtélyekre és az archeobotanikusok számára is rendkívül izgalmas leletre bukkantak idén a régészek a szőnyi Brigetio római táborban. Mindezeket be is mutatták a 29. alkalommal megszervezett nyílt napon, augusztus 13-án. Az óriási hőség ellenére szép számban megjelent látogatók a feltárást vezető Bartus Dávid ásatásvezető régész, az ELTE dékánja irányításával körbejárták az újonnan feltárt hat szelvényt, és új információkkal gazdagodhattak a történelem egyik legnagyobb és legjelentősebb impériumához tartozó táborról, valamint annak határain belül élők mindennapjairól.

Számadó Emese régész-történész, a Klapka György Múzeum igazgatónője felidézte, hogy az 1992-ben, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karának Ókori Régészeti Tanszéke és múzeumuk szakembereinek együttműködésében megkezdett ásatások első 25 évében a szőnyi polgárvárosban folytak a feltárások. Brigetio, amely három részből állt – polgárvárosból, katonavárosból és a húsz hektáron elterülő légiótáborból, ahol jelenleg is folynak az ásatások – Magyarország egyik legrégebbi tervásatása, és egyben gyakorlóhely a régészhallgatók számára.

Míg tavaly az ókori védelmi erőd területén egy 6000 négyzetméteres fürdőkomplexum egy részének feltárási munkálatai zajlottak, idén a tábor egyéb funkciót betöltő helyiségeinek feltárását célozták meg. „Nagyon izgalmas dolgokat tártunk fel, és nagyon érdekes leletanyagot sikerült felszínre hoznunk” – jelentette ki Számadó Emese. Köszönetet mondott Molnár Attilának, Dél-Komárom polgármesterének, hogy a város nem csupán a feltárási munkálatokat támogatja, hanem a kezdetektől fogva megtesz mindent azért, hogy a már feltárt leletanyag méltó körülmények között legyen megtekinthető. Felújítottak egy több mint százéves épületet, amelyben 2023-ban megnyílt a Brigetio Öröksége Látogatóközpont.

Hordószámra érkezett a gyógyszer

Bartus Dávid az idén feltárt hat szelvénynél kalauzolta a jelenlévőket. A professzor elmondta, a modern technikai eszközök – talajradar, légi fotó és drónok – alkalmazásával sokkal kíméletesebben tudják feltérképezni az esetleges lelőhelyeket. Így tudták meghatározni, hol keressék az épületeket, bár vitathatatlan, hogy nagy segítség számukra az is, hogy a Római Birodalom légiótáborai megközelítőleg azonos elrendezésűek voltak, az utcák és házak struktúrájában nem volt nagy eltérés.

Az első megálló az egykori katonai kórház maradványainál volt. A professzor kifejtette, hogy a római korban a polgári városokban nem létezett kórház a mai értelemben, az orvosok házhoz mentek, és a betegeket otthonaikban gyógyították. A katonai táborokban viszont nélkülözhetetlen volt egy kórházi központ, hiszen a katonák nemcsak a harcokban és a mindennapjaikhoz hozzátartozó építkezések során sérültek meg, hanem a különböző járványok következtében is gyakran megbetegedtek. A legfőbb probléma a megfelelő ivóvíz hiánya volt. A tábori kórházban 2-300 ágy lehetett a fekvőbetegek számára, de a professzor szerint a napi betegszám elérhette akár az 500 főt is. „Érkezett is hordószám a gyógyszer, ugyanis az ókori rómaiak gondolkodása szerint a jó bor a legjobb orvosság” – mondta mosolyogva Bartus Dávid, hozzátéve, hogy orvosi eszközök nem kerültek elő, ami azt mutatja, hogy ezeket nagy becsben tartották.

Napi öt tonna liszt fogyott

A következő megálló a hatalmas gabonatároló volt, amelyet annak idején megemelt padlóval építettek, hogy megvédjék a készleteket a nedvességtől és a rágcsálóktól. Az egész provinciában csak néhány ekkora tároló létezett – ez is jelzi a Rajna és a Duna között húzódó limes részét képező, egykor kétméteres falakkal, őrtornyokkal és négy kapuval körülvett Brigetio katonatábor jelentőségét. A magtár méretét Bartus Dávid azzal magyarázta, hogy egy légiós napi fejadagja 800–900 gramm gabona volt, általában liszt formájában, a 6000 fős légió számára ez napi mintegy 5 tonnát jelentett. A tárolókat jellemzően a főút mellett, a kapuk közelében helyezték el, hogy egyszerűbb legyen az átvétel a gazdáktól. A talált ólomsúlyokból arra következtetnek, hogy a mérés is itt zajlott.

Emberi csontvázak a 17–18. századból

Igen izgalmas volt a következő szelvény, ahol Bartus Dávid elárulta, amikor a munkagépek megkezdték a felső réteg eltávolítását, 19 emberi csontváz került elő, sorban egymás mellett, ami arra utal, hogy temetőre bukkantak. Csakhogy a történészeknek addig nem volt tudomásuk arról, hogy Szőny területén lett volna temetkezési hely. Az ELTE középkor kutatói megállapították, hogy a holttestek a 17–18. században kerülhettek a földbe. Feltehetően egy földbirtok lakói, esetleg szerzetesek lehettek, akik valamilyen járványos betegségben hunyhattak el. A sírokból Golgotát ábrázoló zarándokjelvény és bibliához tartozó fémkapcsok is előkerültek, ami vallásos életmódjukra utal. A Klapka György Múzeum munkatársai jelenleg is kutatják, kinek a tulajdonában volt abban az időben a terület, valamint azt, hogy kik éltek még a birtokon.

Ép csatornaszakasz – tartalmával együtt

A szokatlan felfedezés ugyan sok szakmai izgalmat hozott, ugyanakkor lelassította a szelvény ásatási munkálatait. A sors azonban kárpótolta a régészeket, az épület feltárása során ugyanis olyan kőpillér-alapokra bukkantak, amelyek arra utalnak, hogy eredetileg árkádos középület állt itt. Feltételezések szerint a 4. században, amikor a barbár törzsek fenyegetése felerősödött, sokan beköltöztek a légiótáborba, így az adminisztratív épületet kisebb helyiségekből álló lakóépületté alakították. Ez az épület rejtette az egyik legkülönlegesebb leletet, amely még a sokat látott, nagy tapasztalatú régészeket is meglepte: egy teljesen ép, csatornafedéllel légmentesen lezárt, nyolc méteres szennycsatorna-szakaszt, benne a már fosszíliává szikkadt ókori fekáliával. Ez óriási jelentőségű felfedezés, hiszen ebből meghatározhatók az itt élő rómaiak étkezési szokásai, sőt, némi szerencsével akár DNS-minta is nyerhető belőle.

Különleges bronzfigurák

A következő állomásnál Bartus Dávid elmondta, hogy feltételezéseik szerint az épület irodaépületként funkcionálhatott. Különleges leletnek számít a ritkaságszámba menő, búzakalász mintát követő, 8-9000 kisméretű téglából kirakott padlóburkolat; a téglákat a közelben égették.

Innen a látogatók az ötödik szelvényhez sétáltak. Az egykoron itt magasodó épület teteje a feltételezések szerint még a 370-es évek után beomlott, így az itt talált sírépítmény jóval ezután kerülhetett rá. Az idei legértékesebb leletek ehhez a területhez köthetők. A számos bronztárgy között volt az a két különleges figura is, amelyek funkcióját egyelőre a világ legismertebb öt bronszobor-kutatójának sem sikerült megfejteni.

Az utolsó rész a tribunus háza volt, amely egykor a kelet–nyugati főutcán álló tiszti villák egyike volt. Ezek a fényűző épületek belső udvarral, kis szökőkutakkal, padlófűtéssel és falfestményekkel igyekeztek a római élet pompáját megidézni a katonai környezetben. Az itt talált tükördarabok és csatok arra utalnak, hogy a tribunus a családjával együtt élt a villában. A feltárt 100 négyzetméter csupán az épület egy sarka volt.

Az ELTE Ókori Régészeti Tanszékének hallgatói a „leletsimogatónál” készségesen válaszoltak a látogatók kérdéseire, nemcsak magyarul és angolul, hanem szlovákul is, hiszen idén magyar, cseh, brazil egyetemi hallgatók mellett szlovákiai magyar hallgatók is részt vettek a munkában. Rita és Dániel elmondták, hogy tanulmányaik kezdete óta minden nyarukat Brigetióban töltik, mert ez a különleges és rendkívül izgalmas, mindig új arcát mutató lelőhely még mindig számos titkot őriz, emellett az országban egyedülálló római kori emlékként páratlan lehetőséget kínál számukra a szakmai fejlődésre.

Az ásatások során feltárt leletanyagot a Klapka György Múzeum Brigetio Öröksége Látogatóközpontjába szállítják, ahol az elmúlt harminc év eredményeivel együtt tekinthetők meg rendkívül látványos, interaktív formában.

Janković Nóra

Kapcsolódó cikkeink:

Régészeti feltárások a Duna mindkét oldalán
Élő múzeum, korszerű megoldások, kultúrközpont
Gazdag leletanyagra bukkantak a régészek
Korabeli gályával érkeztek a rómaiak