Idén összességében kevesebb iskolaköteles gyereket írattak be a Komáromi járás magyar tannyelvű alapiskoláiba, mint tavaly – derül ki a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) adataiból. Ugyanakkor a szomszédos járások mindegyikében épp fordított a trend, de országosan is nőtt némileg a magyar iskolát választók száma.
Koltay Gábor a Tatra moziban
Egy város, két ország című dokumentumfilmje harmadik és negyedik részének vetítésére a Tatra moziba érkezett múlt kedden délelőtt Koltay Gábor Balázs Béla-díjas színházi és filmrendező, érdemes művész. A négyrészes dokumentumfilm leforgatására Molnár Attila, Dél-Komárom polgármestere kérte fel. Villáminterjúnk.
Újabb óvodák újultak meg
Újabb két óvodát újítottak fel és adtak át a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében Izsán és Karván. Izsán a polgármester az óvodásokkal együtt vágta át a szalagot. Karván műsort is adtak az ovisok és videoklipet vetítettek.
Átadták a Pro Urbe díjakat
Komárom. Április 26-án, Komárom Napján adták át a város legrangosabb elismerését, a Pro Urbe díjat – idén Kiss Péntek Józsefet és Keszegh Istvánt tüntették ki. Már egyikük sem vehette át személyesen a díjat, a közelmúltban hunytak el. Öten polgármesteri díjban részesültek, Koltay Gábor filmrendezőnek díszpolgári címet adományoztak.
Környezettudatos Komálom
Ötödször kerül megrendezésre a Komálom Gyerkőcfesztivál május 26-án, vasárnap délután fél kettőtől a belváros hét pontján. Motorosok, nyitott városháza, koncertek, bábszínház, rendőrkutya bemutató, ugrálóvár és még rengeteg szórakozási lehetőség várja a családokat este 20 óráig.