Közélet

Izsán is akciózott a nyelvrendőrség

Ahogy az országos sajtóban megjelent, a kulturális minisztérium ellenőrei nemrég Bősön jártak, hogy az államnyelvről szóló törvény betartását ellenőrizzék. Korábban azonban már Izsán is akcióztak a nyelvrendőrök, ahogy Bősön, itt is lakossági bejelentés nyomán. Domin István izsai polgármestert kérdeztük.

Továbbra is beteg a vízmű

A múlt heti testületi ülésen több javaslat és kérvény is a komáromi vízműveket, a KOMVaK-ot érintette. Mint kiderült, a városi tulajdonú részvénytársaság továbbra is beteg, és eltart még egy ideig, amíg sikerül újra gatyába rázni a vállalatot.

Polgárőrök járőröznek majd

KOMÁROM. Kis előrelépés történt az I-es és II-es lakótelepen élő összeférhetetlen lakók ügyében. A városatyák úgy döntöttek, nem támogatják, hogy Komárom megvásárolja a négy problémás lakótömböt, helyette növelik a szigort a tulajdonosokkal és a beilleszkedni képtelenekkel szemben, ennek érdekében pedig polgári járőröket vesznek fel – jó eséllyel romákat.

Összefogás a hajléktalanokért

KOMÁROM. Civilek, vállakozók, egyházközségek, a városi hivatal szociális osztályának munkatársai, valamint a város rendőrség közösen próbálnak segíteni a hajléktalanokon. Hamarosan beköszön a téli, hideg idő és a Komárom utcáin élő hajléktalanoknak meleg étellel, valamint az éjjeli melegedő megnyitásával nyújtanak segítséget. 

Csillag erőd a gyerekparkban

Komárom is zöld utat adott a Pons Danubii pályázatának, amely ha sikeres lesz, játszópark épülhet a városban, illetve két kerékpárkölcsönző állomás is létesülhet. Jelen állás szerint a városi gyerekpark közepére kerül a dél-komáromi Csillag erődöt formázó játszótér, de a helyszín még változhat.

Top