Közélet

Harcban a reményért

Harcban a reményért

Egyikük azért került az utcára, mert elveszítette a munkahelyét – egyiket a másik után. Másikuk családi problémáin nem tudott úrrá lenni. A gondok ráadásul sorra jelentkeztek. A harmadiknak évtizedek óta kínzó lelki terhek roppant súlyától kellene megszabadulnia. Feltéve, ha ő is úgy akarja. A legfiatalabb pedig, aki még csak most kezdené az életet, talán magyarázatot

Szilveszteri buli a Klapka téren!

Idén is jó hangulatban, közösen búcsúztathatjuk el az óesztendőt Komárom főterén. Új tűzijáték elemek, épületfestés és több órás buli várja a belvárosban szórakozni vágyókat december 31-én.

Jövőre ebből gazdálkodik Komárom

Múlt csütörtöki ülésükön a városatyák elfogadták a 2017-es költségvetést, összesen 20,8 millió euróból gazdálkodhat a város a jövő évben. Több pénz jut a városi iskolákra, óvodákra. A hivatalnokok bérére is többet költ majd a város, a KOMVaK városi vízmű konszolidációja viszont önmagában többszázezer euróba kerül majd.

Szobrot állítanak Petőfinek

KOMÁROM. Az észak-komáromi Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás és a dél-komáromi Endresz Csoport kezdeményezésére szobrot állítanak Petőfi Sándornak a városban, az egykori Steiner Gábor-szobor helyén. A kezdeményezők biztosítják az emlékmű felállításának költségeit, de egy kicsit a város is hozzájárul.

Top