Gazdaság

Kisebb csoda: megtermett a gyapot!

LAKSZAKÁLLAS/CSICSÓ. Biztos sokan felkapják a fejüket a hírre, miszerint a Lakszakállasi Mezőgazdasági Szövetkezet csicsói részlegén decemberben learatták az egy hektáros gyapotföldet. Európai projektről van szó, melynek célja egy itteni klímaviszonyok mellett is megtermő gyapotfajta kikísérletezése, ezen túl pedig Európa gyapotimport függőségének csökkentése. A gyapotból készülő pamutfonál a textil- és ruhaipar fő alapanyaga.

Jövőre ebből gazdálkodik Komárom

Múlt csütörtöki ülésükön a városatyák elfogadták a 2017-es költségvetést, összesen 20,8 millió euróból gazdálkodhat a város a jövő évben. Több pénz jut a városi iskolákra, óvodákra. A hivatalnokok bérére is többet költ majd a város, a KOMVaK városi vízmű konszolidációja viszont önmagában többszázezer euróba kerül majd.

Lemondások a KOMVaK-ban

Lemondott posztjáról Balogh Zsolt, a KOMVaK igazgatótanácsának elnöke, valamint Domonkos Ladislav tanácstag is. Előbbi helyére új elnököt választottak, továbbá elrendelték, hogy a főellenőr világítsa át a vízmű tevékenységét több évre visszamenőleg, és tárja fel az esetleges törvénysértéseket. Egy még alaposabb, független, ám nagyon költséges átvilágítás lefolytatását azonban elutasították. Jelenleg legalább 5 millió euróra rúg a

Bevásárlónegyed a város szélén

KOMÁROM. Hamarosan megkezdődhet egy újabb, a jelenleginél nagyobb Lidl üzlet építése Komáromban, a Pozsonyi út közelében, a Merkury Market mögött. A jövőben további boltok nyílhatnak ezen a területen, a szomszédos telek viszont továbbra is ipari zónaként várja a befektetőket – most esély van arra, hogy egy svájci csoport autóipari gyárat épít itt. 

Top