A hírt Halász Béla, Gúta polgármestere közölte közösségi oldalán. Február 25-én leszakadt a Komáromi Járási Hivatal ügyfélközpontjának bejáratát fedő előtető. A balesetben egy 51 éves bátorkeszi férfi a helyszínen életét vesztette. Őt ma 14 órakor temetik. A balesetnek volt egy könnyebb és súlyosabb sérültje is, mindketten gútaiak. A könnyebb sérültet fejsérüléssel a komáromi kórházba vitték,…
Egymást érik a komoly beruházások Bátorkeszin
A befejezéshez közelítő fejlesztések mellett folyamatban készülnek az új pályázatok a nagyközségben. A közelmúltban pedig több mint 500 ezer euró támogatást nyertek az Integrált Területfejlesztési Beruházási Alapból az Ella-malom átalakítására, ahol a tervek szerint egy korszerű, interaktív múzeum kap helyet. Az Ulmann báró megrendelésére 1911-ben épült, magtárral kiegészített gőzmalom több mint fél évszázadon át, egészen…
Tanító, aki nemzedékeket ültetett a sakktábla mellé
Hatvan évvel ezelőtt, kezdő pedagógusként, amikor először ültette le sakk mellé a bátorkeszi alapiskola diákjait, Miholics Zoltán még nem sejthette, hogy ezzel egy olyan útra lépnek, amely később felteszi a falut az ország sakktérképére, és tehetségek sorát indítja el. A legendás pedagógus, akinek érdemeit 2023-ban a Magyar Tudományos Akadémia székházában Széchényi Társaság-díjjal ismerték el, tavaly…
Évet értékeltek a bátorkeszi borászok
A kultúrház presszójában tartotta évzáró gyűlését a Szegab Polgári Társulás, amelyen szó esett az elmúlt 23 év tevékenységéről, kiértékelték a 2025-ös évet, ismertették az idei feladatokat, valamint, immár hagyományosan, megnevezték az elmúlt év borászát, pincészetét. „A 3250 lakosú községben közel négyszáz család foglalkozik szőlőtermesztéssel. A társulás tagjai sok aranyérmet szereztek a helyi, a regionális és…
Nyitra megye is útját állná a szélerőműveknek
Nagyszombat megye példájára Nyitra megye is megpróbálja korlátozni a területén az újonnan kialakítandó szélerőműparkokat. A gigantikus, több mint 200 méteres szélturbinák telepítési kedve az erre a célra lehívható, több milliós európai uniós forrásoknak köszönhetően pörgött fel. A közelmúltban Dél-Szlovákia több településén is szélerőműparkok telepítése kavarta fel a kedélyeket, kelettől nyugatig. A Komáromi járásban például Ifjúságfalván…