A KN Smart Servis január 7-től megkezdi a karácsonyfák begyűjtését a lakótelepekről és a családi házas zónákból is. Arra kérik a lakosokat, hogy kidobott karácsonyfákról minden díszt szedjenek le, és úgy rakják ki a kukák mellé, hogy a közlekedésben ne akadályozzák sem a járókelőket, sem az autósokat. A komáromiak maguk is leadhatják karácsonyfáikat a gadóci…
Már 25 eurótól vehetünk fenyőfát
Több, korábban megszokottnak mondható helyszínen sem „verte még fel a sátrát” – pontosabban lakókonténerét – a karácsonyfaárus idén Komáromban. Egyelőre hiányzik az eladó a Tesco parkolójából, és a Pozsonyi úti nagy körforgalom mellől is. Vagy később érkeznek, vagy igaz az, amit a Szent Rozália templom mellett kilencedik éve karácsonyfákat áruló Drgács Attila mond: évről évre…