Tag Archives: Izsa

Már látszik a fény az alagút végén

Már látszik a fény az alagút végén

Az ún. izsai kereszteződés, ahol a 63-as és 64-es elsőrendű utak találkoznak Komárom határában, évek óta a járás egyik leginkább balesetveszélyes pontjának számít. Több tragikus közlekedési baleset is történt már itt. A régióban élők hosszú évek óta várják, hogy megépüljön itt végre a körforgalom, ezért is terjedt futótűzként a közösségi médiában Domin István, Izsa polgármesterének

Leányvár

Új látogatóközpont épül a Leányváron

Régi terve válhat valóra a községnek: egy modern látogató- és tudományos központ épül az UNESCO világörökség részét képező római kori katonai tábor mellett. A beruházás az INTERREG VI-A Magyarország–Szlovákia Együttműködési Program keretében, a #4museums – A kulturális örökség innovatív megőrzése és bemutatása elnevezésű nemzetközi projekt részeként valósul meg. Az Európai Unió, a szlovák és a

Top