Konfettiesővel és ünnepléssel fogadták a községi hivatal munkatársai, Hamran Tibor polgármesterpedig elismerő oklevéllel gratulált Bagin Erninek, aki világbajnoki bronzéremmel tért haza Párizsból, a világ egyik legelismertebb szépségipari szakkiállításáról. Az MCB by Beauté Selection keretében rendezték meg az OMC Hairworld Cup 2025 fodrász-világbajnokságot, amelyen 42 ország fodrászai vettek részt.
Egy jó fodrász igazi kincs. Nem elég, ha tud frizurát készíteni, ajánlani a hajminőséghez illő vágást, követni a trendeket, jó emberismerőnek is kell lennie, hiszen hiába a legdivatosabb haj, ha nem illik ahhoz, aki viseli. Erre nem lehet megtanítani senkit, erre születni kell. „Gyerekkoromtól erre a pályára készültem, már alapiskolában szerettem megigazítani a lányok haját” – idézi fel Erni. A komáromi tanulmányai befejezése után, 2005-ben, Szentpéteren nyitott szalont, amelyben kilenc éve a párjával közösen dolgoznak.

Első versenyére még az iskolája nevezte be, később rendszeresen indult a pozsonyi Inchebán megrendezett országos megmérettetéseken, ahonnan sosem tért haza érem nélkül. Egy idő után felhagyott a versenyzéssel, és a mindennapi munkára koncentrált, új frizurákkal, hajszínekkel adta vissza vendégei önbizalmát.
Hét éve azonban újra elkezdett hiányozni neki a versenyek világa. Ezek ugyanis nem a rutinmunkáról szólnak, hanem az önkifejezésről, kreativitásról, fantáziáról, és persze a kimagasló szaktudásról, már-már művészi tehetségről. Innentől kezdve nem volt megállás, minden magyarországi versenyről díjjal tért haza, többször hozta el a magyar bajnoki címet is. Tavaly a nyitrai Sean Kasumovic fodrász kereste meg azzal, hogy lenne-e kedve csatlakozni hozzá és a zólyomi Silvia Havranovához, hogy együtt képviseljék Szlovákiát a párizsi világbajnokságon. Miután eldöntötték, milyen kreációval indulnak, nyolc hónapon át gyakoroltak. A versenyen mindhármuknak ugyanazt a hajkölteményt kellett elkészíteni, de a zsűri külön pontozta az alkotásokat. A két kategória pontszámait összesítve alakult ki a csapatok sorrendje.

„Bevallom, nem volt könnyű. Először három óráig tartott a hajköltemény elkészítése, a versenyen viszont csak 35 perc áll rendelkezésre. Ott nincs idő megtorpanni, hibázni, mindennek olajozottan kell működnie. Igyekeztünk a lehető legtöbbet kihozni magunkból. Leírhatatlan érzés volt, amikor megtudtuk, hogy dobogós helyen végeztünk” – mondta az elhivatott fodrász.
Erni a siker ellenére sem szeretne hátradőlni, inkább motivációként tekint rá. Jövőre ismét indulni szeretne, hogy újra megmérettesse magát a világ legjobbjai között. JN.