Őszi lombhullás idején évről-évre felmerülő probléma a levelek összegyűjtése, elszállítása, elsősorban a társasházi övezetekből. Vannak, akik – miután azt tapasztalják, hogy a szolgáltató cég huzamosabb ideje nem gyűjti be a lehullott leveleket – saját kezükbe veszik a dolgot, de nem mindegy, miként teszik ezt. Kazinczy Ferenc sorait idézve: Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Az alábbi történetben a jószándékhoz kétség se fér, de az eredmény sajnos kissé félresiklott.
Múlt hét elején egy nyugdíjas férfi fordult felháborodva szerkesztőségünkhöz. Elmondta, a Nagy ér soron, ahol lakik, az út mentén már vagy két hete össze van gereblyézve a levél, ráadásul úgy, hogy a lefolyót is eltömíti. Ezért az esővíz sem tudott elfolyni, a várható fagyok miatt pedig balesetveszélyessé válthatott volna a közlekedés is arrafele. Ezt elkerülendő, panaszosunk elkezdte önszorgalomból összegyűjteni a felhalmozott lombot (az nem derült ki, hogy ki csinálta a kupacokat) és megtöltött vele két nagy zsákot. Másnap folytatta a munkát, amikor is arra haladt a KN Smart cég (amely az utcák tisztításáért is felel) kisteherautója. Megállította őket, azt kérve, hogy vigyék el a zöldhulladékot, mire azt a választ kapta, hogy csak a zsákban lévőt tudják elszállítani, ami meg is történt. Folytatta tehát a munkát, újabb, általa vásárolt zsákokat megtöltve, saját utánfutójára felrakva és elszállítva a harcsási gyűjtőudvarba. Ott viszont nem akarták tőle átvenni, azt tanácsolták neki, vigye azt a városi komposztáló telepre, Kavára. „Ekkor már nagyon felment a pumpám, azt láttam ugyanis, hogy az udvaron nagy kupacban áll a levél. Hiába magyaráztam, hogy nem a saját kertemből való zöldhulladékot akarom leadni, hogy ezt közterületen gyűjtöttem össze. Végül, a cég igazgatójával folytatott kissé indulatos telefonbeszélgetés után megengedték, hogy otthagyjam – részletezte panaszosunk. – Én megértem, hogy nem győzik mindenütt időben összetakarítani a lehullott leveleket, de ha egy lakos segíteni próbál, akkor nem így kellene vele bánni. Már tavaly levélben fordultam a városi hivatalhoz, hogy adjanak zsákokat, én szívesen összegereblyézem a lakóházunk körül a levelet, de nem történt semmi. A mostani hercehurcát, ügyintézést pedig igazán felháborítónak tartom.”

Mit tehet tehát a polgár, ha hozzá szeretne járulni környezete tisztán tartásához és önszorgalomból összegyűjtené az avart? Kérdésünkkel Molnár Marianhoz, a KN Smart Servis Részvénytársaság ügyvezető igazgatójához fordultunk. „Cégünk munkatársai az előírásoknak megfelelően jártak el, valóban csak a zsákokba gyűjtött zöldhulladékot szállítják el, és a harcsási gyűjtőudvar sem szolgál a zöldhulladék lerakására – magyarázta. – Amit a panaszos látott Harcsáson, az az utcaseprő kocsink által összegyűjtött hulladék volt, ami a leveleken kívül számos egyéb szemetet is tartalmaz, csikket, üvegszilánkot, kupakot, vagyis mindent, ami az útszélén felgyülemlik. Ezt a hulladék egy idő után a kommunális hulladék lerakására szolgáló telepre visszük, és súly alapján fizetünk az elhelyezésért. A parkokban és már zöld területeken összegyűjtött levelet, zöldhulladékot pedig mi is a gadóci komposztálóba visszük. A lakosoknak is lehetőségük van zsákokat kérni cégünktől, mi ezt ki is szállítjuk, ahogyan bejelentés alapján a teli zsákokat is elvisszük. Arra kérek mindenkit, hogy a www.knsmart.sk honlapunkon a Kapcsolat menüponton keresztül, vagy a facebook oldalunk írjon nekünk és akkor elkerülhetőek az ilyen félreértések.” (vkm)
Mi adható le a harcsási telepen?
A harcsási gyűjtőudvarban a következő hulladékfajták adhatók le ingyenesen: papír, üveg, többrétegű italos kartondobozok (pl. tejes doboz), fémdobozok és csomagolások, ruházat és egyéb textília, fénycsövek és higanytartalmú hulladék, leselejtezett berendezések, melyek klórt vagy fluort tartalmazó szénhidrogéneket tartalmaznak, további elektronikus készülékek, étkezési olajak és zsírok, elemek és akkumulátorok, műanyagok, nagyméretű hulladék, használt gumiabroncs. Ezenkívül apró építkezési törmelék is leadható, ez azonban már díjköteles, amint a városi rendelet szabályoz. A gadóci komposztáló telepen a komáromiak díjmentesek adhatják le a zöldhulladékos és kész komposztot is ingyen vihetnek el.