Mennyei illatokkal, finom ízekkel, jóízű nevetéssel telt meg november 22-én az őrsújfalusi kultúrház. A Főzzön együtt az ÉS?! Színházzal – Jókai kedvenc ételeiből válogattunk című rendezvényen a „vendégszakácsok” a magyarországi Márkói Kamara TehátRum tagjai voltak. A résztvevők közös vacsorával zárták az estét.
Éhes pedig senki nem maradt, hiszen négyféle ételt készítettek: tordai aranygaluskát, kapros túrós rétest, erdélyi lucskos káposztát és hajdúkáposztát – tudtuk meg Várady Kornéliától, az ÉS?! Színház vezetőjétől. „Nagyon sok Jókaihoz kötődő étel autentikus receptjét nem találtuk meg, vagy ma már teljesen más formában létezik. Például a Kata-könyöke, ami Jókainál még tésztaféleként szerepel, ma már húsos ételként ismert. Ezért olyan ételeket választottunk, amelyeknek az interneten kutakodva sikerült fellelni Jókai által lejegyzett receptjét, vagy pedig az író kedvenc fogásai egyikeként maradt fenn” – mondta.
A nap folyamán Jókai gasztronómiához fűződő kapcsolatáról is szó esett. A résztvevők lelkesen sorolták, melyik regényében milyen ételt említett, milyen anekdotát vagy éppen cikket olvastak Jókai gasztronómiához való viszonyáról. Az igencsak inspiráló és étvágygerjesztő beszélgetés során rendkívül sok új információt tudhattak meg a résztvevők Jókai gourmand énjéről.
A Jókai 200 emlékév kapcsán – amely február 18-án Komáromban indult – az ÉS?! Színház több kulturális akciót is szervezett. „Flashmobot csináltunk, kávéházakban olvastunk fel Jókai-novellákat, volt egy Szaffi meséhez kötődő játszóházunk, de erdélyi és magyarországi vendégeinkkel együtt részt vettünk Jókai nyomában sétán is Komáromban. Ennek a rendezvénysorozatnak utolsó állomása volt a Jókai kedvenc ételeire épülő főzőnap” – tette hozzá Várady Kornélia.
JN.