
Gyermekeket kamerázott egy 51 éves helyi férfi a komáromi gyerekparkban. A rendőrség helyszíni bírsággal kezelte az ügyet. Miután az édesanya erről beszámoló bejegyzését a közösségi médiában több mint kétezren osztották meg, felpörögtek az események, majd meglepő fordulattal zárultak.
Ha a gyerekpark közelében több rendőrt lát, ez annak tulajdonítható, hogy a múlt hétfői incidens után a városi és az állami rendőrség is fokozta járőrtevékenységét a környéken.
Szörnyű felismerés
“Sosem gondoltam volna, hogy szülőként majd ehhez hasonló is megtörténik, mégis most ezt a posztot írom” – kezdi a közösségi médiában nagyot ment bejegyzését Lóthy Hlavatý Tünde. A fiatal komáromi anyuka Facebook-oldalán arról számolt be: szeptember 8-án, a kora esti órákban arra lettek figyelmesek, hogy egy ismeretlen férfi felvételeket készít róluk. ”Nagyjából két méterre tőlünk egy férfi a biciklijén ülve, hátizsákot tart az ölében, nagy figyelemmel néz a táskába, és a kezében tart valamit. Egyértelmű volt, hogy telefon vagy kamera és vesz minket/gyerekeket a parkban, próbál fókuszt állítani, ráközelít. Megszólítottuk, háromszor is szóltunk, hogy mit csinál, úgy tett, mint aki nem hallja, vagy lehet valóban nem hallotta, túlságosan arra figyelt, amit csinált” – áll a bejegyzésben.
A család rendőrt hívott. A bejegyzés szerint “A rendőrök kiérkezve, megbizonyosodtak róla mi van a táskában. Valóban kamera volt, az utolsó felvételen pedig mi voltunk. Előtte pedig még sok más gyerekről, anyukáról videók. Sajnos mivel első eset, ezért csak felvették a jegyzőkönyvet és töröltették vele az összes felvételt, amit ott csinált a parkban.” A hátborzongató eset miatt szerette volna felhívni a többi komáromi szülő figyelmét is: „mikor önfeledten játszik a gyerekparkban, játszótéren, azért egy kicsit mindig maradjon figyelmes.”
Rendbírsággal kezelték
Elöljáróban fontos leszögezni, hogy Szlovákiában a személyes adatok védelmét a lehető legmagasabb szinten, az Alkotmányban is garantálják.
A Polgári Törvénykönyv egyértelműen rögzíti: néhány kivételtől eltekintve kép- és hangfelvétel csak az érintett hozzájárulásával készíthető.
A fénykép vagy videó akkor minősül személyes adatnak, ha azon az adott személy beazonosítható. Így adatvédelmi szempontból is jogsértés lehet a személy azonosíthatóságát lehetővé tevő felvételek engedély nélküli készítése, különösen az engedély nélküli közzététele.
A polgárjog mellett a büntetőjog is foglakozik a kérdéssel, személyes adatok illetéktelen kezelése jogcímén.
A komáromi férfit azonban nem amiatt bírságolták meg, mert egy családot kamerázott a parkban, hanem mert durván viselkedett a kiérkező rendőrjárőrrel, tudtuk meg Tomáš Havettától, a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
“A rendőrjárőrt egy bejelentés kivizsgálására küldték ki. A kiérkező rendőrök a helyszínen azonosították a személyt. Mivel a rendőri intézkedés során durván viselkedett, megbírságolták. Ezt követően az érintett személyt felszólították mobiltelefonja tartalmának bemutatására, majd utasították, hogy a járőrök előtt ezeket törölje” – áll a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság megkeresésünkre küldött válaszában. A család viszont arról számolt be, hogy a felvételeket klasszikus kézikamerával készítette.
Mivel a család nem volt elégedett a rendőrség eljárásával, Lóthy Roderik másnap, szeptember 9-én bement a komáromi rendőrségre, hogy büntető feljelentést tegyen, immár nem ismeretlen tettes, hanem konkrétan R. T. ellen. A rendőrségen azonban azt közölték vele, az esetet az előző napi rendőri intézkedéssel lezártnak tekintik, így az ügyben feljelentés nem tehető.
Lóthy Roderik a Komáromi Városi Rendőrséget is tájékoztatta a történtekről. Ennek azonban nincsenek nyomozati jogkörei.
Előkerült az “operatőr”
Az aggályos videózásról hírt adó családdal tucatnyi szülő vette fel a kapcsolatot, hasonló tapasztalatokról számolva be. Az általuk adott személyleírás is ráillett a rendőri intézkedés alá vont férfira.
Miután azonosítása már könnyebb volt, a közösségi médiában a fotója is felbukkant, ami adatvédelmi szempontból legalább annyira aggályos, mint a gyerekparkban videózni, főként, hogy az egyik közzétett kép nem is őt ábrázolta.
Svanczár Róbert ismert polgári aktivista is felkereste az illetőt, és élő adásba invitálta. R. T. vállalta a felkérést. Az adásban viszont azt állította, nem a gyerekeket, hanem az anyukákat videózta. A több mint kétórás, esetenként szürreális fordulatokat vevő adást valós időben több százan nézték. A férfi ebben bocsánatot kért, azt állítva, nem tudta, hogy amit tesz, az tilos. A videóban megbánást tanúsított, úgy fogalmazott, a hétfői rendőri intézkedés ráijesztett, és rábírta, hogy elálljon a további közterületi kamerázástól. A videóban beismerte, évek óta folytatja ezt a gyakorlatot. Pontos számot nem tudott mondani, zavarosan beszélve többször egymásnak ellentmondó állításokat fogalmazott meg, de egy alkalommal azt is mondta, hozzávetőleg hetente járt a gyerekparkba.
Állítása szerint otthoni számítógépéről törölte a korábban rögzített videókat. Azonban azt is megtudhattuk, Komárom mellett például Nyitrán is készített felvételeket. Az adás másnapjának reggelén az illető önként kérte, hogy szállítsák egy pszichiátriai intézetbe.
Ennyiben hagyják?
Lóthy Roderik a Deltának elmondta, csalódott a rendőrség eljárásában. “Borzasztó dolog a feleségemről és a gyerekemről egy ismeretlen személy kameráján felvételeket látni” – mondta lapunknak a komáromi édesapa. Mivel időközben több, hasonló eset is a tudomására jutott, véleménye szerint az lett volna a helyes, ha a rendőrség ezekkel összefüggésben vizsgálta volna a velük történteket is. “Felmerül a kérdés, hogy az illető milyen célból készítette a felvételeket, saját magának, netán megrendelésre” – vetette fel a kérdést. Beszélgetésünk még R. T. élő adásban való bejelentkezése előtt valósult meg. Ebben a férfi azt állította, a videókat saját célra készítette, de ezt nyilván más forrásból nem tudjuk ellenőrizni. “A felvételeket töröltették vele. Azáltal, hogy az otthoni gépét nem ellenőrizték, rengeteg időt kapott, hogy bármit, ami a gépén van, töröljön” – tette hozzá. Ezzel az eséllyel R. T., ahogy az élő adásban elmondta, élt is.
Tudomásunk van egy augusztus 29-én tett feljelentésről is, melyet egy komáromi szülő tett amiatt, hogy augusztus 28-án, szintén a gyerekparkban videózták őt. Tomáš Havetta az esetleges korábbi feljelentésekről nem nyilatkozott lapunknak. A rendőrségi szóvivő elmondta, utasították a járőröket, hogy a gyerekpark környékén fokozzák a jelenlétüket, különös tekintettel a hétfőn igazoltatott személyre. Ha a gyerekpark környékén látják őt, lehetőség szerint ellenőrizzék a telefonját, kameráját, és annak tartalma alapján döntsenek a további eljárásról. Ha az illető nem akar együttműködni, állítsák elő a körzeti rendőrőrsön.
Ujj Ernő, a Komáromi Városi Rendőrség parancsnokhelyettese a Deltának elmondta, az eset kapcsán a városi rendőrség is fokozza járőrtevékenységét a környéken, illetve más megelőző intézkedéseket is tesznek. (kl)